Melissa arca hirtelen vörösbe csapott át. A bűntudat azonnal agresszióvá vált benne, ahogyan az a leleplezett ragadozóknál lenni szokott.
– És ha úgy volt, Evelyn?! – csattant fel a menyem, odarontva Brandon mellé. – Mit képzelsz magadról? Eladtad a cégedet majdnem hárommillió dollárért! Egyedül élsz! Egy megkeseredett, magányos özvegyasszony vagy! Mire kell neked hat hálószoba a tengerparton? Mit akartál csinálni itt egyedül? Pazarolni a helyet, miközben a fiad a jövőjét próbálja építeni? Brandon a te egyetlen gyermeked! Neki jár ez a ház! Neki jár ez az élet!
Richard ekkor lépett egyet előre. A mozdulata olyan határozott volt, hogy Melissa ösztönösen hátrahőkölt.
– Fogd be a szád, Melissa! – dörrent meg az apja hangja, és az öregember keze reszketett a felháborodástól. – Azonnal fogd be a szád! Nem azért neveltelek fel, hogy egy tolvaj váljon belőled! És nem azért adtam oda az életem megtakarításának egy részét, hogy egy másik embert kiforgassatok a vagyonából!
Richard felém fordult. A szemei megteltek könnyel, miközben átnyújtotta nekem a fekete mappát.
– Evelyn… bocsáss meg. Kérlek, bocsáss meg. Brandon azt mondta nekem hat hete, hogy te beleegyeztél. Azt mondta, a cég eladása után elfáradtál, hogy nem akarsz bajlódni a birtok fenntartásával, és hogy ha kifizetem a karbantartási költségek felét és a közös alapot, akkor a feleségemmel együtt ideköltözhetünk a nyugdíjas éveinkre. Azt mondta, te magad kérted a pénzt! Átutalási bizonylatokkal jött, a te nevedben aláírt megállapodásokkal!
Kinyitottam a mappát.
Ott voltak. A banki átutalások: kétezer dollár, ötezer dollár, végül egy egyösszegű tizenegyezer dolláros tétel. És alatta… egy digitálisan hamisított meghatalmazás az én nevemmel, amely szerint felhatalmazom Brandon Davist a tengerparti ház bérbeadására és a hozzátartozók tartós elhelyezésére.
Ránéztem Brandonra.
