A fiamra, akit tizennégy éves kora óta egyedül neveltem, miután az apja szíve egy hideg téli reggelen felmondta a szolgálatot. Emlékeztem azokra az éjszakákra, amikor az irodában aludtam a szőnyegen, egy összetekert kabáttal a fejem alatt, hogy a reggeli ügyféltalálkozón friss legyek, miközben Brandonnak a legdrágább magániskolát és a legjobb egyetemi előkészítőt fizettem. Soha, egyetlen pillanatra sem engedtem, hogy megérezze a nélkülözést. Nem kértem tőle semmit cserébe – csak tiszteletet. Csak annyit, hogy ember legyen.
És most ott állt előttem egy tolvaj, aki a saját anyja nevét hamisította alá tizennyolcezer dollárért.
– Daniel – szóltam hátra a ház felé.
A tolóajtó halk suhogással kinyílt, és Daniel, a harminc éve mellettem álló vállalati jogászom lépett ki a teraszra. Elegáns, sötétszürke öltönyben volt, kezében egy vékony, fehér papírokkal teli dossziéval. Mögötte megjelent a helyi seriffhelyettes is, egyenruhában, kezét a biztonsági övén nyugtatva.
Brandon szemei kikerekedtek, a sörösüveg kicsúszott az ujjai közül, és a kőpadlón csattanva ripityára tört. A habzó sárga sör szétfolyt a lábai körül.
– Anya… te… te rendőrt hívtál a saját fiadra? – suttogta, és a hangja hirtelen megtört, visszaváltozva azzá a rémült kisfiúvá, aki valaha volt, amikor betörte a szomszéd ablakát.
– Nem a fiamra hívtam rendőrt, Brandon – mondtam, és a hangom olyan mély volt, mint a part felől morajló dagály. – Egy bűnözőre hívtam rendőrt, aki megpróbálta ellopni az otthonomat.
Daniel előrelépett, és felolvasta a kezében lévő határozatot:
– Brandon Davis és Melissa Davis. A mai napon, délelőtt tizenegy óra harminckét perckor a Lee Megyei Bíróság azonnali hatályú távoltartási és kilakoltatási végzést bocsátott ki önök ellen jogosulatlan birtokfoglalás, magánlaksértés, valamint okirathamisítás és csalás megalapozott gyanúja miatt. A 412 Ocean Crest Way alatti ingatlan egyedüli, kizárólagos tulajdonosa Evelyn Davis. Továbbá…
Daniel egy pillantást vetett rám, én pedig némán bólintottam.
