“Lehet, hogy nem vagyunk ellenségek, de ti hárman együtt jöttetek ide, hogy elmondják, köteles vagyok lemondani a saját pénzem irányításáról. Ez nem egy nyugodt családi beszélgetés. Ez a nyomás.”
Robert felállt az asztalról.
“Makacs idióta,” motyogta. “Rendben. Gyertek, fiúk. Hadd aludjon rajta. Talán reggelre észhez tér.”
Mindhárom férfi az ajtó felé indult.
Daniel apjával és testvérével távozott.
Mielőtt belépett volna a folyosóra, még csak meg sem fordult, hogy a feleségére nézzen.
Emily bezárta mögöttük az ajtót, és néhány másodpercig a hátát annak támasztotta.
Nem azért, mert a térdei gyengék lennének.
Nem voltak azok.
Csak valahová kellett mennie, hogy a harag most már nem kellett visszatartania.
Másnap Daniel nővére, Claire felhívott.
Hangja gyors és feszült volt, mintha attól félne, hogy valaki meghallhatja.
“Emily, most egyedül vagy?”
“Igen. Miért?”
“El kell jönnöd anyához. Vannak dolgok, amiket tudnod kell. Ez komoly.”
Emily nem tett fel kérdéseket telefonon.
Egy órával később Margaret konyhájában ült. Claire megérkezett előtte.
Mindkét nő úgy nézett ki, mintha hónapok óta cipelnének valami nehézt, és végül eldöntötték, hogy már nem tudják eltemetni.
“Emily,” kezdte Margaret, miközben egy bögrét tett maga elé, “tudom, hogy Daniel megkérte, hogy add át a fizetésed.”
Emily az anyósáról Claire-re nézett.
“Claire mondta neked?”
“Igen. És ma reggel Jason felesége felhívta Claire-t. Olyan sírt, hogy alig tudott beszélni.”
“Mi köze van Jason feleségének ahhoz, ami Daniel és köztem történt?”
“Minden,” válaszolta Claire.
Összefonta a kezét az asztalon.
“Az elmúlt két évben az egész fizetését Jasonnak adta.”
Emily arca megfeszült.
“És tudod, mit csinál Jason annak a pénznek egy részével?”
“Nem.”
“A felét apának adja. Minden hónapban.”
Emily rámeredt.
“Miért?”
Claire humor nélküli mosolyt villantott.
“Itt válik érdekessé a történet. Apa meggyőzte mindkét testvért, hogy pénzt gyűjtenek a városon kívüli ingatlanvásárlásra. Azt mondta nekik, hogy földet fog vásárolni, és végül egy nagy családi házat épít ott. Egy hely, ahol egyszer mindenki élhet.”
