Óscar megnézte a dátumokat. Rubén jelent meg mögöttük, mögöttük Silvia, aki még mindig borszínű kabátját viselte.
“Megint könyörögni jöttél,” köpött a nagybátyám. Ezt a házat a nővérem adta nekem.
“Akkor mondd meg, ki írta alá neki, amíg intenzíven volt.
A csend nem tartott tovább két másodpercnél.
“Anyádnak voltak tiszta pillanatai,” szólt közbe Silvia.
“Aznap nem volt otthon. Egy percet sem. És a közjegyző világossá tette, hogy látta a lányt itt aláírni.
Julia megmutatta a tulajdoni címet, amelyet az okirat írt. Tisztázta, hogy egy korábbi végrendelet önmagában nem vonja vissza a későbbi ajándékot. Ezért vitattuk meg az aláírást, és vártuk a bírósági határozatot.
Karina, az ingatlanszakértő, megjelent a lépcsőn. Azért jött, hogy kérje a vevőket, ne adjanak pénzt. Rubén elpirult.
“Ez az unokahúgom kampánya, mert férj nélkül maradt, és azt akarja, hogy mindenki támogassa.
“Dolgoztam, amíg anya beteg volt. Én fizettem a kezeléseit és megszerveztem a temetését. Nem azt kérem, hogy támogass. Azt kérdezem, miért hoztál idegent a lakásba április 17-én.
Először Silvia abbahagyta a nézett, és Rubénre nézett. Összeszorította az állát.
“Melyik idegen?” kérdezte Oscar.
“Egy öregasszony. A szomszéd látta, hogy velük lép be, röviddel azelőtt, hogy egy aktatáskás férfi érkezett. Már felajánlottuk a vallomását az Ügyészségnek.
Damián lassan letette a mobilját. Nem tűnt meglepődve a nőn, hanem azon, hogy tudta, valaki látta őt.
“Apa, add nekik a pénzt, és fejezd be ezt,” suttogta.
“Fogd be,” parancsolta Rubén.
Mariana a hasára tette a kezét.
“Azt mondták, hogy nincs más családtag, akinek joga lenne ehhez a helyhez. Miért hazudtak nekünk?
“Mert el kell adniuk, mielőtt a bíróság átnézi a tulajdonjogot,” mondtam.
Silvia megpróbálta meggyőzni a vevőket, hogy ez mind egy rokonok közötti peresség. Óscar azonban megtartotta a dokumentumait, és követelte a már átutalt pénz visszafizetését az ingatlan elkülönítésére: 180 000 dollárt. Rubén azt mondta, hogy nincs elérhető.
