— Derek azt üzente a telefonomra, hogy nézzem meg, mire megyek az úgynevezett „függetlenségemmel” — suttogtam, miközben elővettem a saját telefonomat, amin még mindig ott virított Derek és Pauline kegyetlen üzenete.
— Nos — vette át a szót Warren Ashford —, holnap reggel kilenckor Derek Holloway a halifaxi fiókunkba érkezik. Azt hiszi, hogy aláírja a Lynhurst Capital új, tízmillió dolláros befektetési szerződését. Azt hiszi, hogy ezzel végleg biztosítja a pozícióját. Nem tudja, hogy a tárgyalóasztal túloldalán nem én fogok ülni… hanem te.
A számla benyújtása
Másnap reggel a Lynhurst Capital halifaxi toronyházának legfelső emeletén fojtogató volt a csend.
Elegáns, éjfekete kosztümöt viseltem, a hajamat szorosan kontyba fogtam, és a tárgyalóterem élén ültem, a hatalmas üvegasztal mögött. Mellettem Warren Ashford és Reginald Whitfield ült, valamint a cég két vezető jogásza.
Pontosan kilenc órakor kinyílt a dupla szárnyú tölgyfa ajtó.
Derek lépett be a szobába. Méregdrága, sötétkék öltönyt viselt, az arca sugárzott a magabiztosságtól. Mögötte az anyja, Pauline páváskodott a prémkötéses kabátjában, és még Brianna is jelen volt, elégedett mosollyal simogatva a még alig látható hasát.
— Jó reggelt, gentlemen! — harsogta Derek elbizakodottan, miközben az asztal felé lépett. — Holloway vagyok. Hozzam a szerződéseket, és…
A szavai hirtelen bennszakadtak.
A lépte megtorpant a finom szőnyegen. A szemei tágra nyíltak, ahogy a tekintete rám szegeződött. A magabiztos mosoly pillanatok alatt ráfagyott az arcára.
— Marlo?… — nyögte ki, a hangja bizonytalanul csuklott meg. — Te… te mit keresel itt?! Hogy kerülsz te be ide?!
Pauline felháborodottan lépett előre, a retiküljét a mellkasához szorítva.
— Ez mi akar lenni?! Ez a nő tegnap este még az utcán fagyoskodott! Derek, hívd a biztonságiakat! Ez a dologtalan teremtés zaklat minket!
Warren Ashford lassan felemelte a kezét, intve a biztonsági őröknek, hogy maradjanak a helyükön.
