2. fejezet: A meglepetés
— Valóban, Mark — mondtam halkan, de a hangom átvágott az ebédlő feszült csendjén. — Igazad van. Most már feleség vagyok. És egy feleségnek gondoskodnia kell a családjáról.
A jelenlévők meglepődve néztek egymásra. Evelyn önelégült mosolya még szélesebb lett. Azt hitték, megadtam magam.
Mark elégedetten bólintott.
— Örülök, hogy megértetted. Akkor lásd dologhoz.
— Természetesen — feleltem. — De mielőtt kitakarítanám a mocsokot, amit az édesanyád a padlóra dobott, úgy gondolom, itt az ideje, hogy tisztázzunk néhány apróságot. Végül is, tegnap este aláírtunk néhány fontos dokumentumot, nem igaz?
Mark szemöldöke összehúzódott.
— Mi köze ennek ehhez? Ne tereld a szót, takaríts!
Egy lépést tettem az asztal felé. Nem hátrafelé léptem, hanem feléjük. Lassan végigsétáltam a hosszú asztal mellett, végignézve a családon.
— Tudják — kezdtem, és a hangom nyugodt, szinte mesélős volt —, Mark és az édesanyja az elmúlt fél évben sokat meséltek önöknek rólam. Azt mondták, hogy egy szegény, árva lány vagyok, akit Mark megsajnált, és felemelt magához. Azt mondták, hogy ez a ház, ahol most ülünk, a család ősi fészke, amit Mark tart el a kemény munkájával.
Evelyn arca egy pillanatra megrándult.
— Zsófia, fejezd be ezt a zagyválást, és…
— Csönd legyen, Evelyn! — szóltam rá olyan kemény, ellentmondást nem tűrő hangon, hogy az idős nő tátva maradt szájjal fojtotta vissza a szót. A teremben lévő rokonok döbbenten egyenesedtek ki.
— Beszéljünk az igazságról — folytattam, előhúzva a telefonomat a könnyű ruhám zsebéből. — A valóság az, hogy Mark cége három hónappal ezelőtt csődbe ment. A banki tartozásai meghaladták az ötvenmillió forintot. Ha nincs az én családom tőkéje és a saját befektetési alapom, Mark ma nem ebben a luxusban ülne, hanem a végrehajtók elől bujkálna.
— Ez hazugság! — üvöltötte Mark, és megpróbálta kikapni a kezemből a telefont.
