— Rejtett kamerák? — dadogta Mark, és a falon lévő kis dekorációs óra felé nézett, ahol egy apró, pirosan derengő lencse figyelte a jelenetet.
— Pontosan — mondtam. — Tudtam, hogy mire készülsz. Ismerlek, Mark. Tudtam, hogy amint a nevemre kerül az életed, megpróbálsz összetörni. De én nem a játékszered vagyok.
Dr. Varga a rendőrökhöz fordult.
— Tiszt urak, az ingatlan tulajdonosa, Zsófia kisasszony kéri a magánlaksértést elkövető személyek eltávolítását. Mark úr és Evelyn asszony három órát kaptak arra, hogy a személyes tárgyaikat összecsomagolják és elhagyják az ingatlant.
Evelyn a mellkasához kapott, az arca csupa zsír és mocsok volt.
— Ez nem lehet igaz! Ez az én otthonom! Hová menjünk?!
— Azt javaslom, kereszenek egy olcsó albérletet — mondtam halkan. — Vagy talán az egyik kedves rokon befogadja önöket… bár a történtek után kétlem.
Végignéztem a családon. A rokonok egymás után álltak fel az asztaltól. Senki sem ajánlotta fel a segítségét. Arthur bácsi odalépett hozzám, megfogta a kezem, és mélyen a szemembe nézett.
— Sajnálom, kislányom — mondta halkan. — Sajnálom, hogy a mi családunk ilyen szégyent hozott rád. Jól tetted, amit tettél. Büszke vagyok a tartásodra.
Egyenként távoztak mindannyian. Húsz percen belül az ebédlő kiürült. Csak Mark, Evelyn, a rendőrök és én maradtunk.
6. fejezet: Az új kezdet
Három órával később a ház bejárata előtt két nagy fekete szemeteszsák állt. Mark és Evelyn ott ültek a járdaszélen, a táskáik mellett, várták a taxit, amit a saját megmaradt aprópénzükből rendeltek. A büszkeségükből, a gőgjükből nem maradt semmi. Csak két megtört, leleplezett ember ültek a porban.
Odaléptem a nyitott bejárati ajtóhoz. A lakatos éppen akkor fejezte be az új, digitális zárak felszerelését.
Mark felnézett rám a járdáról. A szemeiben most először láttam valódi megbánást – vagy talán csak az elveszített vagyon miatti elkeseredést.
