“Egor, hallgatsz rám?” Mária Petrovna hangja szigorú és kitartó volt. Az esküvő után meg kell győznöd Yanát, hogy a lakást a te nevedre írja át.
Yana a falnak dőlt. A szíve kihagyott egy ütemet.
“Anya, hát, miért…?” Egor hangja bizonytalan, mély volt.
“Mit értesz az alatt, hogy miért?” Mária Petrovna félbeszakította. Mi van, ha válás történik? Mi történik? Végül semmi sem marad. A lakás biztosan a te nevedre van. Ez biztonságosabb.
“Maria-nak igaza van,” mondta Nikolaj Sergeevics. A papírok fontosak. Sosem tudhatod, mi történhet az életben.
Yana olyan szorosan szorította a tálca fogantyúját, hogy az ízületei fehérek lettek. A lábai remegtek, de erőltette magát, hogy mozdulatlanul maradjon, hogy hallgasson a többieket.
“És egyébként,” mondta Anasztázia gúnyolóan, “egy lakás a belvárosban vagyon. Ostobaság lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget. Yanka egyszerű lánynak tűnik, elfogadja az áthelyezést, ha kedvesen megkéred.
Mária Petrovna helyeslően nevetett:
“Pontosan. Egor, a legfontosabb, hogy gyengéd legyél vele, amíg a papírokat alá nem írják. Légy gyengédlő. Türelmes. Ezután csendben válhattok. Valódi menyasszonyt találnak, egy tisztességes családból, nem pedig azok közé a lányok, akiknek csak egy lakása van, amit a nagymamájuktól hagyott.
Yana lehunyta a szemét. A világ körülötte forgott. Ezzel a férfival élt, terveket szülött, családról álmodott. És ez mind négyzetméterek kérdése volt. Egy színdarab. Jól begyakoroltad.
“Rendben, rendben,” sóhajtott Egor. Megpróbálom, akárhogy is…
Ott volt. Elfogadta. Egész idő alatt csendben volt, aztán engedett. Yana mély levegőt vett. Kezei remegtek, a tálca majdnem kicsúszott belőle. Feltette a komódra a folyosón, és két percig ott maradt, hogy összeszedje az erejét. Düh hulláma tört fel benne, de erőltette magát, hogy nyugodt legyen. Ki kellett tartanunk. Ne törj össze.
Yana kinyitotta a nappali ajtaját, és belépett. A beszélgetést azonnal megszakították. Mária Petrovna erőltetett mosollyal fordult felé:
“Ah, Janoska! Szóval, ez a tea?
