– Nézzétek meg jól ezt a papírt – mondtam, miközben a dokumentumot apám kezébe nyomtam, aki most már kénytelen იყო olvasni. – Ez nemcsak a domboldali birtok kulcsainak átadási jegyzőkönyve. Ez a bűnügyi feljelentés és a vagyon-visszaszerzési eljárás indítványa is, amit a Carter & Sterling iroda ma délelőtt nyújtott be a bíróságra.
Apám a sorokat futtatta a szemével, és ahogy haladt lefelé, a papír megremegett az ujjai között.
– Vanessa… – suttogta apám, és elhűlve fordult a feleségéhez. – Mi ez? Azt mondtad, hogy a nagypapa minden pénzét ügyvédi díjakra és a cég adósságaira költöttük! Azt mondtad, hogy nem maradt semmi!
Vanessa hirtelen magához tért a sokrból, és a düh elöntötte a vonásait. A korábbi finom, elegáns hölgy álarca lecsúszott, és előbukkant belőle a kapzsi, sarokba szorított ragadozó.
– Hogy mi ez?! – üvöltötte Vanessa, és a hangja végigdübörgött a folyosón. – Az a kis hálátlan dög el akar venni tőlünk mindent! Azt hiszed, hogy egy darab papírral megállítasz minket, Brielle? Ez a ház a miénk! A cég a miénk! Apád aláírta a papírokat!
– Apám semmit sem írt alá, ami törvényes lenne, Vanessa – mondtam hidegen. – De ezt majd a bíróság eldönti. A rendőrség és a nyomozók már átvizsgálják a cég könyvelését. És ami ezt a házat illeti… – körbenéztem a hálószobámban, ahol a ruháim a bőröndben hevertek – …hadd emlékeztesselek rá, hogy a jelzáloghitel, amin ez az ingatlan áll, az utolsó fillérig Arthur nagypapa nevén volt, és a hagyatéki tárgyalás értelmében a mai naptól kezdve én vagyok a jelzálog jogosultja.
Vanessa elképedve bámult rám.
– Te… te nem teheted ki a családomat az utcára!
