A 31 éves bátyám beköltözött az újszülött lányom szobájába, miközben én szültem. Anyám azzal igazolta magát, hogy “A babának még nincs szüksége az egész szobára.” *
Amikor a férjemmel hazaértünk a szülészetről, Olivia ágya eltűnt, a ruhái műanyag zacskókba voltak halmozódva, a bátyám pedig egy matrac mellett játszott videojátékokkal, ahol a pelencheze volt.
Nem kiabáltam. Egyetlen telefonhívást csináltam. 20 perccel később valaki kopogott az ajtón — és a bátyám teljesen zöld lett…
Az üzenet a munkám közben érkezett hozzánk.
További információk
Családi kirándulások
Konzultálj nőgyógyászhoz
Egy ügy segítése
Daniel a kórházi ágyam mellett ült, amikor rezegett a telefonja. A szomszédunk volt:
“Hé, minden rendben van? Van egy költöztető teherautó a házad előtt. A szüleid hoznak dobozokat. »*
Daniel kétszer is elolvasta az üzenetet. Aztán rám nézett.
“Mi?”
Kiment a folyosóra, és felhívta anyámat. Vidám hangon válaszolt:
“Ó, csak segítünk Jasonnak beilleszkedni!”
Daniel összevonta a szemöldökét.
“Hol telepedjünk le?”
“A vendégszobában.”
“Nincs vendégszobánk.”
Csend telepedett le. Aztán anyám kitört:
“Nos, a baba szobája egyelőre üres.”
Daniel döbbenten bámulta a falat.
“A baba szobája?”
“A babának nem lesz szüksége azonnal az egész szobára. Hannah megtarthatja a kiságyat az ágyad mellett. »
Eleget hallottam az ágyamból. Újabb összehúzódás kezdődött. Daniel hangja megkeményedett:
“Hannah szó szerint szül.”
“Ne kiabálj velem!”
Aztán jött az a mondat, amire még mindig legtisztább emlékszem:
“Jasonnak stabilitásra van szüksége. A babádnak két szülője van. Nagyon jól fog teljesíteni. »
Daniel letette a telefont. Egy ideig egyikünk sem szólt.
Harmincnégy hetet töltöttem azzal, hogy megterveztem, készítettem a fészket, hajtogattam apró ruhákat, és elképzeltem, milyen érzés lenne hazahozni a lányunkat. Hat hónapon át Danielrel előkészítettük ezt a szobát: puha kék falak, fehér ágy, egy pelenkezőasztal, méret szerint összehajtott ruhák… Az ágy fölé Daniel egy fa táblát akasztott fel a keresztnevével: **Olivia**.
