veheti el tőled. Veled megyek, ha akarod, de ha egyedül szeretnél lenni Thomasszal a gondolataidban, megértem.Odanéztem a családi fotóra, ami az asztalomon állt. Thomas mosolygott rám a képről, a háttérben az első kis teherautónkkal. Úgy éreztem, mintha a képről kacsintana felém.– Gyere velem, Sophie – mondtam könnybe lábadt szemmel. – Thomas is azt szeretné, ha együtt mennénk.5. Fejezet: Az olaszországi napfényKét héttel később Róma felett repültünk. Ahogy a gép áttörte a felhőket, és a kabin ablakán keresztül megpillantottam az örök város aranyló fényben úszó háztetőit, a mellkasomban lévő szorítás, ami nyolc éve fojtogatott, végleg felengedett.Megérkeztünk.Az első megállónk Firenze volt. Egy kis, patinás boutique hotelben szálltunk meg a Arno folyó partján, pontosan abban a szállodában, amit Thomas-szal 10 évvel ezelőtt kiválasztottunk egy katalógusból.A második este a teraszon ültem, kezemben egy pohár toszkán vörösborral. A nap éppen lemenőben volt, vörösre és narancssárgára festve a Dóm kupoláját. A levegőben a sült fokhagyma, a friss bazsalikom és a történelem illata keveredett.Sophie a szobában aludt, elfáradva az egész napos múzeumlátogatástól. Egyedül voltam a gondolataimmal.Elővettem a táskámból egy kis, ezüst keretes képet Thomasról. Letettem az asztalra a borospohár mellé.– Itt vagyunk, Thomas – suttogtam a halk olasz éjszakába. – Megcsináltuk. Kicsit késve, kicsit másképp, mint ahogy elterveztük… de itt vagyok.A szél lágyan megfújta a hajamat, mintha egy ismerős kéz simogatta volna meg a fejemet.Rájöttem valamire ott, az olaszországi naplementében. A $28 600$ dollár, amit korábban elveszítettem a lemondott út miatt, nem vesztesség volt. Az volt az ára annak, hogy felébredjek. Az volt az ára annak, hogy megtudjam, kik vesznek körül valójában, és hogy visszaszerezzem a saját életem feletti irányítást.Nem büntettem meg Petert. Csupán hagyom, hogy felnőjön, és felelősséget vállaljon a saját életéért. Nem engedem többé, hogy bárki a családomból áttetszőnek, figyelmen kívül hagyhatónak tekintsen.Kihúztam magam, kortyoltam a borból, és belenéztem az éjszakai égboltba.– Natalie, Peter… köszönöm