– Nem szükséges, fiam – feleltem egy halvány mosollyal. – Kimegyek én. Szeretem ellenőrizni a szerkezetet a saját szememmel. Különösen most, hogy tudom: a híd, amit építünk, végre kibírja a telet is.
Bryce elmosolyodott, egy őszinte, tiszta mosollyal, amilyet rég nem láttam rajta.
– Akkor délután találkozunk, apa.
Bólintottam, és néztem, ahogy beül az autójába, majd simán, határozott mozdulattal kihajt a kocsibeállón.
Letettem a kávésbögrét a terasz asztalára, és mély levegőt vettem. A völgy csendes volt, a felüljárók betonpillérei pedig magabiztosan, mozdíthatatlanul álltak a távolban. A vihar elvonult, a repedéseket feltártuk és kijavítottuk, a szerkezet pedig – mint minden jó tervezés – erősebb lett, mint valaha.
