– Racionálisak? – ismételtem meg, és lassan odasétáltam a kanapé melletti kis asztalhoz, ahol a telefonom pihent. Felvettem, majd néhány mozdulattal feloldottam a képernyőt. – Peter, tegnapelőtt elfelejtetted a táskádat a garázsban, amikor átjöttél fűnyírót kérni. Tudod, mi volt benne?
Peter szeme felkerekedett.
– Egy mappa. Ellis Ingatlanfejlesztési és Vagyonkezelési Terv felirattal. Benne a házam adásvételi előszerződésének tervezetével, egy megállapodással a „Tölgyfa Támogatott Életmód Centrum” javára, és egy meghatalmazással, ami az én bankszámláim feletti teljes körű rendelkezési jogot átruházza rád.
A szobában hirtelen annyira csend lett, hogy hallani lehetett, amint Jenna a torkát köszörüli. Clara pedig hátrahőkölt, a kezéből szinte kiesett a megkezdett muffin.
– Te… te átkutattad a táskámat? – kérdezte Peter, és a hangja már nem a magabiztos fiúé volt, hanem egy sarokba szorított tolvajé.
– A te házadban, Peter, igen, talán illetlenség lenne kutakodni. De ez az én házam – mondtam, és a szót megnyomtam. – Az a ház, ahol felnőttetek. Ahol az apátok a kezével építette ki a teraszt, ahol te az első biciklidet kaptad, és ahol én még mindig tudom, hogy melyik deszka nyikorog a folyosón éjszaka. Te pedig egy olyan dokumentumot hoztál ide, amit már előre megírattál egy ügyvéddel, miközben azt hazudtátok nekem, hogy csak „opciókról” meg „biztonságról” beszélgetünk.
– Mert nem volt választásunk! – robbant ki végül Peterből a frusztráció. Felpattant a székről, a laptop a padlóra csúszott, de senki sem hajolt le érte. – A múlt hónapban elfelejtetted kifizetni a villanyszámlát! Azt mondtad, hogy átutaltad, de a banki applikációban nem volt semmi! Aztán meg találtam egy gázszámlát a fiókodban, amit két hete kaptál, és még ki sem bontottad! Ha mi nem figyelünk rád, Margaret, akkor egy nap arra ébredünk, hogy a fagyhalál szélén ülsz a saját nappalidban, mert már azt sem tudod, milyen évszak van!
A szavak ott lebegtek köztünk, élesen, kegyetlenül.
