Mennydörgés rázta meg az ablakokat. Canela nyugtalanul sikolt. Celia Alma sérült lábaira, a fiú gyors légzésére és a szamárnak csontos hátára nézett.
Egy szerszámosszobára mutatott.
“Ott aludhatnak.” Csak ma este.
Később, mivel nem tudta befejezni a vacsoráját, Celia lement az esőben tortillával, sajttal és gyermekparacetamollal.
“Ha rosszabbul lesz, hajnalban elvisszük az egészségügyi központba.
Másnap reggel kiment, készen arra, hogy búcsút mondja tőlük, de mozdulatlanul maradt. Az udvart felsöpörték, az ivószökőkutakat kitakarították, és a gyümölcsös gyomját kiszedték. Mateo már nem égett láztól. Alma a zsákjait kötözte meg.
“Indulunk, ahogy ígértem.”
Celia végignézett a sáros úton.
“Maradhatnak 4 napig.” Csak négy.
A 4 nap két hétig nőtt. Alma kitakarította a kertet, megjavította a tyúkólát, és újraindította a régi agyagkemencét. Egy szombaton kukoricakenyeret sütött. Celia megkóstolt egy darabot, és sírt, mert majdnem ugyanolyan ízű volt, mint az anyját.
“Rossz?”
“Túl jó.
Alma megfogta a kezét.
Aznap délután Celia először ölelte meg.
“Ne aludj többé a szerszámosszobában. A házban van egy hálószoba.
“Nem akarok bántalmazni.
“És ne hívj Doñának.”
Alma nagyot nyelt egyet.
“Hogy hívjalak téged?”
“Ahogy a szívedből jön.
“Anya.”
A karámból Mateo felnevetett, miközben Canela megrázta a fülét.
Hónapokig a farm újjáéledt. Celia visszament a misébe, és mosolyogni kezdett. Mateo elkezdte hívni a nagymamáját. Vasárnaponként Alma fonta a fehér haját, mielőtt lement a városba, Celia pedig tiltakozott, miközben két kenyeret tett egy zacskóba az útra. Évek óta először zajolt a ház hajnalban, és vacsora után égett a lámpa.
De pletykák terjedtek a városban. Ofelia, az üzlet tulajdonosa biztosította, hogy Alma meg akarja tartani a földet. Egy vasárnap szembesítette őt a templom előtt.
“Mennyit akarsz kihúzni az öregasszonytól?”
“Semmi.
“Senki sem gondoskodik ingyen mások farmjáról.
“Évekig senki sem ment hozzá hozzá. Most mindenki aggódik, mert már nincs egyedül.
Amikor Celia megtudta, a város felén beszélt.
