Hajnalban hat varrattal, egy CT vizsgálattal és egy 22 éve eltemetett kérdéssel hagytam el a sürgősségiről. A félúton apám végre felhívott. Nem kérdezett az egészségemről.

“A nővéred összetört. Holnap bocsánatot kérsz, amiért tönkretetted az esküvőjét.

Azt válaszoltam, hogy a kórház talált egy régi koponyaműtétet. A túloldalon néhány másodpercig nem volt válasz. Végül mormolta:

“Ne keverd fel azt az erkélyt.”

Sosem említettem erkélyt.

2. RÉSZ

“Milyen erkélyen, apa?” Kérdeztem, mindkét kezemmel a telefont szorongatva.

“A lépcsőkre gondoltam. Összezavarodsz a csapattól. Pihenj és ne találj ki problémákat.

Letette a telefont. Gyerekkoromban soha nem beszéltek erkélyről. A jól ismert verzió az volt, hogy egy vidéki ház három lépcsőjén csúsztam meg, és másnap már játszottam. Most apám teljesen más forgatókönyvet árult el az én javaslatom nélkül.

Tiszteletben tartottam az orvosi indikációkat, és megkértem a barátnőmet, Sofiát, hogy kísérjen el a papírmunkához. Először a magánkórházban kértem az aktát, ahol egy régi oltási kártya szerint 2004-ben kezeltek. Bemutattam az igazolványomat és a születési dátumomat igazoló dokumentumot. Elmagyarázták nekem, hogy átnézik a történelmi archívumot, és hogy írásban megkapom a rendelkezésre álló példányokat.

Elmentem a Jalisco Ügyészséghez is, hogy jelentsem a közelmúltbeli agressziót. Beadtam a sürgősségi jelentést, a pontok fényképeit és két tanú nevét. Kifejezetten kértem, hogy kérjék a hacienda felvételeinek megőrzését. A tisztviselő tisztázta, hogy a panasz nem minősül letartóztatásnak, de ő regisztrálta a kérelmemet. Először hagytam abba a családdal való tárgyalást a biztonságomról.

A negyedik napon megkaptam a régi aktának egy részét. Az első oldal egy nyolcéves lányról szólt, akit eszméletlenül vittek be, besült koponyatöréssel, és műtétre szorult. Tizenegy napig voltam kórházban, egy éjszaka sem. A dátumot néztem: 2004. június 18.