“Természetesnek kell kinéznie,” válaszolta Álvaro.
De az okot magyarázó információ egy madridi közjegyzői irodában jelent meg.
Két hónappal korábban Álvaro információt kért arról, milyen hatalmakkal rendelkezhet Lucía birtokán, ha az a szülés után képtelenné válik. Nem tudta automatikusan átvenni a bizalmi vagyonkezelést, de megpróbálta meghatározni, milyen irányítást kaphat, mint egy kiskorú örökös házastársa és szülője.
Lucía eszébe jutott egy akta, amit a Chamberí-i lakásában az asztalon hagyott.
“Ezek papírok arra az esetre, ha valami történik a kórházban,” mondta neki azon a napon.
Nem írta alá.
A nagyapja megtanította neki, hogy ne írja alá semmit anélkül, hogy elolvasná, még szeretetből sem.
Álvaro két napig dühös volt.
Lucía azt hitte, stressz miatt.
Most már megértette, hogy ez a visszautasítás megszegte a terv egy részét.
Natalia három nappal később jelent meg.
Öt hónapos terhes volt, és ügyvéddel érkezett. Bevallotta, hogy majdnem egy éve volt kapcsolatban Álvaróval. Tudta, hogy Lucía terhes, és elfogadta az árulást, amit lehetetlen volt igazolni, de biztosította, hogy nem tud semmilyen megállapodásról Mateóval.
Kinyújtotta a telefonját.
Az üzenetek azt mutatták, hogy Álvaro új életet ígér neki “ha minden rendeződik”. Egy villáról, egy üzletről és egy későbbi gazdasági nyugalmáról beszélt.
Kilenc nappal a születés előtt Natalia így írt:
“És Lucia? Nem tűnhetsz el az életéből így, lányod lesz. »
Álvaro így válaszolt:
“A kórház után már nem lesz gond.”
Natalia kérdőjellel válaszolt.
Lucía úgy döntött, nem látja őt. Nem kellett konfrontáció, hogy megértsem a lényegeket. Natalia részt vett a hűtlenségben; A veszélyt azonban a házasságukban és az orvosi rendelőben rendezték meg.
Amikor kiengedték, Sergio gyereküléssel érkezett az autóban, és egy zsáknyi ruhacsomaggal a baba számára.
“Azt hiszem, vettem ruhát a 2. életévem korára,” ismerte be.
Lucía először felnevetette őszinte felnevetését aznap reggel óta. Aztán sírt.
Sergio nem próbálta megállítani. Egyszerűen csak mellette maradt.
