Üríts ki egy csészét.
Tettél, mintha fáradt lennél.
Nyomj meg egy gombot.
Mappát küld be.
Kérj segítséget.
Nem írj alá egy fájlt.
Mondj nemet.
A lánya két tántoló lépést tett a fűben, majd leesett a helyére.
Aztán nevet.
Lucia is így gondolta.
Sergio az ajtón nézte őket, anélkül, hogy közeledett volna.
Már nem volt rá szükség.
Álvaro úgy beszélt a temetéséről, mintha a jövő eldőlt volna. Kiszámolta a pénzt, az időket és a csendeket.
De elfelejtettem valamit.
Lucia még élt, amíg ő a számításokat végezte.
És egy élő ember mindig hallgathat, gondolkodhat, választhat, és megváltoztathatja a befejezést.
A lány újra kinyújtotta a karját.
Lucia a karjaiba vette.
Ezúttal, amikor érezte, hogy ez a kis test mozog a mellkasán, nem gondolt az €180,000-ra, nem Mateóra, nem Nataliára, sem a fehér liliomokra.
A klinika ajtajára gondolt, amelyen átsétált, a lánya a karjaiban.
Az ajtó, amelyen Álvaro meg volt győződve róla, hogy soha többé nem fog átlépni.
És megértette, hogy az igazi győzelme nem az volt, hogy bebizonyította, hazudott.
Az volt a cél, hogy kimenjek azon az ajtón, és végre eldöntsem, milyen életet akarok legközelebb építeni.
