Lucía hajnalban dolgozott, és amikor csak tudta, meglátogatta a rezidenciát. Rosa az ablaknál várta őt, Alba rajza a térdén volt. Antonio nyugalmat színlelt, de mindketten attól féltek, hogy a gyerekeik elveszik őket attól, aki befogadta őket.
A független orvosi vizsgálat hetekkel később történt. Megerősítette, hogy mindketten képesek megérteni a helyzetüket és döntéseket hozni. Víctor állítólagos jelentése olyan dátumokat és állításokat mutatott be, amelyeket szerzője nem tudott igazolni. Emellett a banki dokumentáció elemzése is szilárd jeleket talált hamisított aláírásokra. Ezekkel az eredményekkel a nyomozók elkezdték követni a Victor cégére történő áthelyezéseket, Sergio adósságait és egy Beatriz által megvásárolt lakásba való bejutást.
Amikor Clara bejelentette a bírósági intézkedéseket a vizsgált vagyon egy részének biztosítására, Rosa megkérdezte, hogy gyermekei elveszítik-e otthonukat. Antonio emlékeztette, hogy már elveszítették a sajátjukat. Rosa sírva írta alá a kibővített nyilatkozatát, de szavak nélkül vonta vissza a szavakat.
Antonio és Rosa nyugodtan visszatértek Lucía házába, amint ezt tudták megtenni. Alba végigfutott a folyosón, és a karjaiba vetette magát. Négy tányért tett az asztalra, bár aznap este nem tudta, hogy megérkeznek-e. Rosa megcsókolta a lány homlokát, Antonio pedig leült régi székébe, mintha egy nagyon hosszú útról térne vissza. Lucía lencsét és pirítóst szolgált fel nekik. Senki sem említette a folyamatot vacsora után. Néhány percig elég volt ahhoz, hogy együtt legyünk.
Az ügy előrehaladt a nyilatkozatok, szakértői jelentések és fellebbezések között. Víctor azt állította, hogy a szülei meg akarták adni nekik a pénzt. Sergio azt mondta, hogy engedelmeskedett a testvérének. Beatriz beismerte a beismerést, de azt mondta, hogy ajándéknak tartja. A meghallgatáson Clara bemutatta az üzeneteket, banki mozdulatokat és tanúvallomásokat.
Nuria tanúskodott annak ellenére, hogy a házassága már felbomlott. Elmagyarázta, hogy hallotta Sergiót a sógorairól úgy beszélni, mintha ők egy kiadás lennének, amit el kellene szüntetni. Aztán Rosa megszólalt. Nem emelte fel a hangját, és nem sértegetett senkit. Ránézett a három gyerekre, és felidézte azokat az estéket, amikor iskolai egyenruhát varrt nekik, a születésnapokat egy kis asztal körül ünnepelte, és azokat a látogatókat, amiket a pénz miatt abbahagyott fogadás. Végül mondott valamit, amit senki sem felejthetett el:
