— Nem őrült meg, Marcus — feleltem, s letettem az asztalra a pendrive-ot és az e-mail kinyomtatott példányát. — Egyszerűen azt hitte, hogy a végtelenségig kihasználhat. Vanessa az alelnöki pozícióra vágyott, apám pedig át akarta adni neki a céget. De tudták, hogy ha én ott vagyok, a beszállítók és a partnerek velem fognak tárgyalni. Ezért döntöttek úgy, hogy kitörölnek a képből.
Marcus átfutotta a kirúgási értesítőt, s a szemöldöke magasra szaladt.
— Tegnap 18:12? A születésnapi vacsora előtt? — rázta a fejét az idős ügyvéd. — Ez jogilag is súlyosan aggályos, nem beszélve az erkölcsi részéről. De ami még fontosabb: átnéztem a logisztikai szoftveres szabadalmadat.
— És? — néztem rá.
— A szoftver tulajdonjoga 100%-ban a te személyes szellemi tulajdonod — mutatott a képernyőre Marcus. — A Bennett Office Supply csupán egy ingyenes, visszavonható licenccsel rendelkezett, amit te biztosítottál nekik mint operatív igazgató. Mivel a munkaviszonyodat azonnali hatállyal megszüntették, a licenchasználati jog automatikusan érvényét vesztette tegnap 18:12-kor.
— Vagyis?
— Vagyis ha jelenleg a cég a te szoftveredet használja a raktárkészlet kezelésére, a számlázásra és a szállítások indítására, az illegális szoftverhasználatnak és szellemi tulajdon bitorlásának minősül — mosolyodott el Marcus egy hideg, ragadozó mosollyal. — Azonnali leállítási végzést (Cease and Desist) küldhetek nekik. Ha nem állítják le a rendszert három órán belül, a bíróság zár alá veszi a teljes szerverparkjukat.
— Küldd el, Marcus — mondtam halkan. — És küldd el a személyes tartozások behajtásáról szóló felszólítást is.
— Milyen tartozások?
— Az elmúlt három évben, amikor a cég likviditási gondokkal küzdött, a saját megtakarításaimból és anyám örökségéből biztosítottam a forgótőkét. Apám aláírt egy váltót, miszerint ha a munkaviszonyom megszűnik, a teljes összeget – négyszázötvenezer dollárt – harminc napon belül egy összegben kell visszafizetniük.
Marcus szemei felcsillantak.
— Claire… te nem egyszerűen felkészültél. Te felépítettél egy erődítményt.
