— Nem a pincérek hibáztak, apa. A videón tisztán hallatszik a hangod: „Megtanulja, hol a helye.”
A csend elviselhetetlenné vált a verandán. A szél halkan zörgette a fák leveleit.
— Most pedig elmondom, mi fog történni — vettem elő a táskámból a Marcus által előkészített dokumentumokat, s átnyújtottam apámnak. — Ez a négyszázötvenezer dolláros váltó behajtásáról szóló hivatalos felszólítás. Harminc napotok van, hogy kifizessétek a forgótőke-kölcsönt, amit a saját pénzemből adtam a cégnek. Ha nem fizettek, a bíróság zár alá veszi a Bennett Office Supply székházát és a raktárkészletet.
— Nincs négyszázötvenezer dollárunk készpénzben! — sikította Vanessa. — Ez csődbe viszi a céget!
— Akkor javaslom, Vanessa, hogy mutasd meg azokat a „friss energiákat”, amikről apa beszélt — néztem a nővéremre. — Talán eladhatod az új céges autódat, vagy felvehetsz egy bankhitelt az ingatlanodra. Mert tőlem egyetlen centet, egyetlen jelszót és egyetlen perc munkát sem kaptok többé.
Megfordultam, s megindultam a bejárati ajtó felé.
— Claire! — kiáltott utánam apám, s a hangja már nem volt gőgös; egy megtört, elkeseredett öregember hangja volt. — Megölöd a családi örökséget! Anyád forgolódik a sírjában!
Megálltam a küszöbön. Visszanéztem rájuk.
— Anyám aznap halt meg, apa, amikor te és Vanessa úgy döntöttetek, hogy a családból eszközt csináltok. Ez nem az én bosszúm. Ez a te döntésed következménye.
Be léptem a házba, s bezártam az ajtót.
Az elkövetkező két hétben a Bennett Office Supply kártyavárként omlott össze.
A beszállítók – miután megtudták, hogy már nem én irányítom az operatív munkát, s hogy a logisztikai szoftvert leállították – egymás után mondták fel a kizárólagos szerződéseket. A Staples és a nagyobb partnerek kötbért követeltek az elmaradt szállítások miatt.
Vanessa próbált egy külső IT-céget fogadni a szoftver visszafejtésére, de a rendszer védelme golyóálló volt. A harmadik napon az adatbázis zárolta önmagát, teljesen megbénítva a cég működését.
