Elővett egy kis bőr táskát. Valami benne halvány fémes hangot adott ki.
Daniel Hannah tenyerébe tette az tárgyat.
Érezte a gyűrű hideg felületét. Az arcán felemelt, szokatlan mintázatot viselt.
Hannah ujjbegyével végigsimította a mintát, és hirtelen megdermedt.
“Már éreztem ezt a formát korábban.”
“Igen.”
“Hol?”
“Anyád régen ezt a gyűrűt hordta.”
Hannah hirtelen felemelte a fejét.
“Ismerted az anyámat?”
“Igen.”
“Hogyan?”
“Többször is titokban találkozott az apámmal.”
Hannah nehezen értette.
“Miért tenne ilyet?”
“Megpróbálta megállítani az összeesküvést.”
Először tűnt úgy, hogy anyja emléke teljesen más formát öltött.
Hannah mindig is csendes nőként képzelte el, aki túl félt ahhoz, hogy ellenálljon a férjének. Most megtudta, hogy az anyja harcolt ellene.
“Mindent tudott?”
“Majdnem mindent.”
“Akkor miért nem mondta el nekem?”
Daniel lehajtotta a fejét.
“Ő akarta.”
“Mikor?”
“De soha nem volt rá esélye.”
Hannah szorosan összeszorította az ujjait a gyűrű köré. Mélyen belül tudta, hogy az igazság legfontosabb része még nem derült ki.
“Miután anyád meghalt, az apád átkutatta az egész házat,” folytatta Daniel. “Leveleket, feljegyzéseket, bármit, ami leleplezhetné őt. De volt egy dolog, amit sosem talált meg.”
“Mi?”
“Anyád naplója.”
Hannah megrázkódott.
“Túlélte?”
“Igen.”
“Hol van?”
“Még nem tudom. Valaki elrejtette, mielőtt apád elkezdte volna a keresést.”
Minden hirtelen összeállt.
Az apja sietve feleségül vette őt egy olyan férfihoz, akit az egész falu hajléktalannak és tehetetlennek tartott. Valószínűleg remélte, hogy Hannah soha nem tér haza, és senki sem hinné el semmit, amit Daniel mond neki.
De a terve kezdett szétesni.
Valahol létezett egy napló.
És benne lehetnek a nevek, dátumok és bizonyíték mindenre, ami évekkel ezelőtt történt.
Hannah még nem tudta, hogy azon az éjszakán mások is ugyanazokat a feljegyzéseket keresték.
Az éjszaka természetellenesen feszültnek tűnt.
Daniel hajnal előtt felébredt, miután hallotta a távoli patákat. Csendben felállt, kilépett, és azonnal megértette, hogy a veszély közel van.
