– Nem hívhatsz senkit, Madison – mondtam, miközben a táskámból előhúztam egy másik iratot, a jogi végzést. – Mert a második oldalon láthatod, hogy a számodra kifizetett huszonnyolc ezer dollár nem marketingköltség volt, hanem hűtlen kezelés és sikkasztás. A független auditot már benyújtottam az ügyészségre. És mivel a cég szavazati jogának negyvenöt százalékát a nevemre írttam át a múlt hónapban – a te apád által aláírt hitelgaranciák fejében, amiket ő ugyancsak eltitkolt előltek –, a mai napon hivatalosan is kezdeményeztem a Harrington Logics vagyonzárolását.
A teremben felmorajlottak a rokonok. Apai ágon a Harrington család idős patriarchája, a nagyapa, aki eddig egy szót sem szólt, hirtelen felállt a botjára támaszkodva.
– Ez… ez képtelenség! – kiáltotta az öreg, a kezét rázva felém. – Te egy senki vagy! Egy tanár lánya! Hogy mertél beleavatkozni a családi üzletünkbe?!
– Mert annyira elfoglaltak voltak a gúnyolódással, a szüleim alacsony származásának emlegetésével és a bor öntésével, hogy észre sem vettétek: a hercegnőtök, Madison, már rég felélte a jövőtöket – mondtam, és a hangom keményebb volt, mint a beton. – Daniel, a kulcsokat az asztalonhagyom. A ház, amiben lakunk? Az az enyémen van. A kocsi, amivel idejöttél? A céges lízing, amit én fizetek. Holnap reggel kilenckor a jogászom vár titeket az irodában.
3. Fejezet: A büszkeség ára
Daniel felpattant a székéből. A szemeiben a félelem és a tiszta őrület váltakozott.
– Clair… várj! – kiáltotta, és utánam nyúlt, de az apám közbelépett.
Apám, akinek a hajáról még mindig lassan száradt le a vörösbor, most egyenes derékkal, méltóságteljesen állt a felesége mellé. Levette a szemüvegét, eltéve a tokjába, majd ránézett a vejére.
– Fiam – mondta apám olyan nyugodt, iskolai tanári hangon, amitől Daniel szinte összeroskadt. – A papírtörlő letörölheti a bort a ruháról. De azt a mocskot, amit a családod három éven keresztül ránk öntött, már semmilyen pénz nem moshatja le.
