A tárgyalóteremben hirtelen olyan csend lett, mint egy jégbe fagyott világban. A bíró, egy szikár, ősz hajú férfi, akit Thorne bíróként ismertek a megyében, nem emelte fel a hangját, de a tekintetéből olyan jeges szigor áradt, ami az egész termet betöltötte.
– Bírósági végrehajtó – mondta Thorne bíró lassan, mély hangon. – Vegye őrizetbe Mrs. Patricia Vance-t bíróság megsértése és testi sértés elkövetése miatt.
A bírósági végrehajtó, aki alig egy lépésnyire állt tőlem, azonnal cselekedett. Odalépett Patriciához, megragadta a karját, és a háta mögé csavarta. A fém kattanása – a bilincs hangja – élesen visszhangzott a faborítású falak között.
Patricia arca egyetlen másodperc alatt változott át az arrogáns elbizakodottságból a tiszta döbbenetté. A krém színű blézere meggyűrődött, a gyöngysora meglendült a nyakában.
– Ezt nem teheti! – visította Patricia, miközben próbált kirázkódni a végrehajtó fogásából. – Én vagyok az áldozat! Ez a nő behatolt a családom pénzügyeibe! Ryan, mondj valamit! Ryan!
Ryan azonban még mindig a cipője orrát bámulta. Az arca teljesen elvesztette a színét. A tengerészkék öltönyben, amit én választottam neki két évvel ezelőtt egy boldog karácsonyon, most úgy nézett ki, mint egy életnagyságú, lélektelen bábu. Nem mozdult. Nem védte meg az anyját, ahogy engem sem védett meg soha.
– Mrs. Vance – szólalt meg újra Thorne bíró, és a szavai kalapácsként csaptak le. – Ön nemcsak egy tanút ütött meg a tárgyalóteremben, a bíróság közvetlen jelenlétében, hanem tette ezt a hatéves unokája szeme láttára. Ön megsértette a törvényt, az igazságszolgáltatás méltóságát és az alapvető emberi normákat. Nem áll módomban óvadékot megállapítani a mai napon. Zárkába vele!
A végrehajtó határozottan elindult Patriciával a hátsó ajtó felé. Patricia még visszanézett ránk, a szemei izzottak a méregtől, de ahogy a nehéz faajtó becsapódott mögötte, a termet elárasztotta a megkönnyebbülés néma hulláma.
