A telefon csörgött. “Anya” jelent meg, de hallottam Rogelio hangját.

“A menedék a Cimatario környékén?” Ismerek egy hölgyet, aki ott dolgozik. Hová tervezel még futni, Abril?

Letettem, remegve. Aztán Tomás elengedte a kezem, és odalépett egy szürke öltönyű férfihoz, aki a közlekedési lámpára várt.

“Uram, tudja, hol aludhat a kishúgom?”

Utána futottam, halálos szégyelltemmel. Az idegen elrakta a pénztárcáját, amikor látta, hogy visszavonulok.

“Nem akarok pénzt,” figyelmeztettem.

“Nem akartam ragaszkodni hozzá. Santiago Valdés vagyok. Van egy gyerekbútorkiállításom két háztömbbával arrébb. Van egy karosszék, egy fürdőszoba és egy konnektor a telefonodhoz. Bármikor kimehetsz ki.

Megnéztem, mielőtt elfogadtam. Később elmondta, hogy 39 éves volt, és egy kiságygyárat vezetett. A recepciós, Patricia, mindenki szeme láttára fogadott minket. Adott vizet, és hagyta, hogy Alma egy kiratyú kiságyba tegyem. Sok óra után először tudtam levegőt venni.

Egészen addig, amíg nem láttam egy fehér teherautót, amelyen egy zöld kukoricamadikó logó volt, elhaladt az utcán.

Rogelioé volt.

Újra megtörtént, lassan. Santiago követte a tekintetemet.

“Ismered őt?”

“Ő a mostohaapám. És ha tudja, hol vagyok, elveszi a keveset, ami még maradt.

Santiago lemondta a találkozót, de nem akarta helyettem dönteni. Megkérdezte, hogy inkább nővel beszélgetne-e. Elenát, az anyját, egy 73 éves nyugdíjas ápolónőt hívta. Felajánlott egy szobát az El Pueblitói házában, amíg tanácsot és biztonságos szállást kaptam.

Mielőtt beszálltam volna az autóba, lefotóztam a rendszámot, elküldtem a címet a menhely tanácsadójának, és kértem, hogy telefonon beszéljek Elenával. Santiago látta az óvintézkedéseimet, és nem tett megjegyzést.

Elena tésztalevessel fogadott minket. A szobában egy antik, kézzel készített kiságy volt, amelynek lába kissé görbe volt. Amikor meglátta őt, Santiago az ajtónál maradt, és lehajtotta a tekintetét. Nem kérdeztem, miért.

Este 11-kor érkezett egy üzenet anyám telefonjáról: “Mondd meg Elena Valdésnek, hogy Rogelio még mindig emlékszik Tequisquiapanra. Ő tudni fogja.”

Megmutattam a képernyőt Elenának. A kanál a földre esett. Az arca elvesztette a színét.