Nem vitatkoztam. Ruhákat, gyógyszereket, játékokat és a régi pulóvert vittem el, amit anyám kötött Thomasnak. Kint a fehér pickupja még mindig futott.
Hazafelé megnyitottam egy új jegyzetfüzetet, és három részre osztottam a teszteket. Az üzenetek azt mutatták, hogy Rogelio ismeri a mozdulataimat; a fényképek a sérülést és az Elena megfélemlítésének kísérletét mutatták; A megállapodás bizonyítéka megmutatta, miért bíztak benne annyian. Mindez nem garantálta, hogy elhiggének nekem. De először mesélhettem el a történetemet anélkül, hogy az ő engedélyére kellett volna hagyatkoznom. Megkértem Luciát, hogy vasárnap elérhető legyen, és nézze át a dokumentumokat, mielőtt aláírok valamit.
Aznap este Teresa hívott. Nagyon halkan beszélt.
“Rogelio mindenki előtt akarja megjavítani, vasárnap, mise után. Azt mondja, visszaadja a cuccaidat és a pénzedet.
A hangja mögött hallottam, ahogy valaki közelebb húz egy másik széket a telefonhoz.
“És mondd meg Elenának, hogy jöjjön,” közbevágott Rogelio. Van valami, amit mindenkinek hallania kellene.
Ezután üzenetben kaptam egy fényképet: egy anyám által aláírt lapon az állt, hogy több éjszakára egyedül hagytam a gyerekeket. Alatta Rogelio így írt: “Vagy hazamész, vagy ezt az egész város előtt olvassák fel.”
3. RÉSZ
Addig bámultam azt a lapot, amíg meg nem értettem, miért választotta pontosan ezt a vádat Rogelio. Nem kellett bizonyítanom egy bírónak, hogy bántsanak engem. Ez elég volt ahhoz, hogy kételyt szítson a szomszédok, rokonok és lehetséges munkaadók között.
Ahelyett, hogy magyarázatot követeltem volna anyámtól, elküldtem a képet Luciának. Azt javasolta, hogy ne válaszoljak, és ne írjak alá megállapodásokat a dokumentumaiért cserébe. A panasz folytatódik.
Vasárnap Tomást és Almát Patriciával hagytam Elena házában. Senki sem posztolta fel a gyerekekről készült fényképeket, és nem osztotta meg a címet. Santiago és Elena elkísértek San Juan del Ríóba, de megkértem őket, hogy üljenek hátra.
“Beszélni fogok,” mondtam nekik. Ha valaki megpróbál közbeszakítani, bíznia kell bennem.
