Csütörtökön, amikor Adrián Valverde hallotta, hogy egy ápoló énekel az anyja ágya mellett, úgy érezte, mintha valaki épp most nyitott volna ki egy sírt, amely már 8 éve próbált bezárni.

A Család Újraépítése
Az őszi délután utolsó napsugarai aranyló csíkokat festettek a San Gabriel parkettájára. A zene elhallgatott, de a csend, ami utána következett, már nem volt fojtogató. Meleg volt, biztonságos és teljes.

Mercedes hamarosan elszenderült a fotelban, de a mosoly nem tűnt le az arcáról. Clara és Adrián az ablaknál álltak, és a kinti fák sárguló lombját nézték.

— És most mi lesz, Clara? — kérdezte Adrián, miközben a kezében tartotta a füzetet. — Mit csinálunk holnap?

Clara elmosolyodott – azzal a bizonyos, makacs és gyönyörű mosollyal, amit Mateo hagyott maga után a világban.

— Holnap csütörtök van, Adrián — mondta a lány. — Ötkor jössz anyához. De ezúttal hozhatsz nemcsak citromos süteményt, hanem egy gitárt is. Van egy dal, amit még be kell fejeznünk.

Adrián bólintott. A mellkasában a régi szorítás végleg eltűnt, helyét átvette a nyugodt, egyenletes szívverés. Madrid külvárosában az este lassan leszállt a tetőkre, de a 214-es szoba ajtaján túl a fény már nem akart elaludni.