“A neve Alma Ortega, huszonnégy éves. Hozz vészhelyzeti kontaktlistát.

Elolvastam a nevét, és a falnak kellett támaszkodnom: Dr. Héctor Serrano. Alatta, Alma saját írásával, megjelent egy szó, ami az a kora reggelt valami sokkal rosszabbbá változtatta.

Mostohaapám.

2
. RÉSZ Mostohaapja. Újra elolvastam, remélve, hogy félreértettem.

“Hogyan lehet, hogy a mostohaapja hozta ide, hogy hagyja meghalni?” kérdeztem.

Patricia nem válaszolt. Megkért, hogy adjam át a részleteket az éppen megérkezett ügyészségi ügynöknek. Elmondtam, amit láttam, leírtam Serrano ruháit, és az ajtóra mutattam, amin keresztül belépett. Azt is ragaszkodtam hozzá, hogy nézzék meg a parkolóbelépési naplókat, mielőtt eltűnnének.

Hajnalban az igazgató megkérdezte, történt-e éjszakai incidens. A lifteket takarítottam. Előttem haladt anélkül, hogy felismert volna, és továbbment a hullaházba. Tíz perccel később tért vissza, sápadtabban, mint amikor megérkezett. Megkérdezte, kinek volt hozzáférése a helyhez.

“A szolgálatban lévő személyzet, doktor. Nem tudom, ki más.

Nem hazudtam neki a jelenlétemről, de azt sem, hogy olyan információkat sem adtam neki, amelyek már a hatóságok kezében voltak.

Daniel javaslatára a fiatal nőt aznap reggel egy közreferenciás kórházba szállították, klinikai aktájával és toxikológiai vizsgálatokhoz szükséges mintákkal együtt. Serrano megtartotta befolyását Santa Lucíában, és senki sem akarta, hogy ő döntse el, ki gondoskodhat róla. Az ő adatait papírra írva távoztam, nem mint felhatalmazott társ, hanem mint tanú, aki kérte, hogy kapcsolatba kerüljön.

Két nappal később Marisol Vega ügynök közölte, hogy Alma felébredt, és beleegyezett, hogy beszéljen velem. Gyengének találtam, de ébernek.

“Levettél az asztalról?”

“Igen. Kérdezni akarok valamit, de mondhatod, hogy nem.

Elmondtam neki, hogy születésekor elvesztettem a lányomat. Nem említettem a foltot, amíg meg nem kérdeztem tőle, kényelmesen mutatja-e a bal vállát. Alma habozott; Aztán félretette a köntös anyagát.

Ott volt: egy kis folt két sötét ívmel, azonos, amit huszonnégy éve emlékeztem meg.

“Anyám azt mondta, úgy néz ki, mint egy összetört szív,” suttogta. 2002. március 11-én születtem.