Először hagyta abba, hogy úgy bánjon velem, mintha láthatatlan lennék. Letette a papírt, és a férfival a székben elment. Senki sem állította meg ott. Az ügynök később érkezett, nyilatkozatokat vett fel, és a megfelelő csatornán keresztül kérte a dokumentációt. Szerettem volna látni, ha bilincsel van vele, de megértettem, hogy a vádnak bizonyítékot kell okoznia.

Alma még mindig remegett, amikor bementem hozzá.

“Tényleg értem jött?”

“Ki akartalak vinni anélkül, hogy megkérlek. Nem tudta.

“Akkor most változtatnom kell a végetüket.

Nem állítottam meg, és nem döntöttem helyette. Ügyvédje felvette a kapcsolatot a közjegyzővel, és amikor az orvosok megerősítették, hogy megérti és kifejezi végrendeletét, a közjegyző kórházba ment. Alma új végedet írt. Nem nevezett ki örökösnek; Ott hagyott ellátmányt az általa választott embereknek és projekteknek. Ez jobban megnyugtatott, mint bármilyen ígéret. Vissza akartam kapni a lányomat, nem a vagyonát.

Aztán jött a nehéz rész: bizonyítani, hogy ő az én lányom.

Elővettem a dobozból az évek óta benyújtott jelentkezéseimet és a 2002. március 11-i keltezésű kibocsátási lapot abból a szülészetből. A nagymamám a hátoldalára saját kézírással írta: “Azt kérték, hogy ne lássuk a lányt. Nem hoztak holttestet.” Marisol beépítette a másolatokat a kutatásba, és elmagyarázta, hogy hivatalos nyilvántartásokat kell szereznünk, és genetikai teszteket kell végeznünk mindkettőnk engedélyével.

Alma beleegyezett, bár feltételt állított be.

“Nem akarom, hogy mások előtt Luciának hívjanak. Ez a név fontos neked, de egész életemben Alma voltam.

“Igazad van. Nem fogom kérni, hogy add fel az életedet azért, hogy értelmes legyen az enyém.

A genetikai vizsgálatot mindkettő engedélyével végezték. Amíg vártunk, együtt reggeliztünk. Megkérdeztem tőle, miért nem eszik többet, mintha még gyerek lenne. Azt akarta tudni, miért nem volt más gyerekem. Azt válaszoltam, hogy féltem.

Másodszor hoztam el fényképeket a nagymamámról, aki úgy halt meg, hogy tudta volna az igazságot. Alma megmutatta nekem azokat a rajzokat, amiket gyerekként készített. Festészettanár volt egy kulturális házban, és workshopokat tartott. Azt mondta, hogy Elena, aki felnevelte, zenét játszott neki, amikor rajzolta és elégette a quesadillákat, hogy táncolni kezdjen.