Marcus engedelmeskedett. Kétszer is megnéztem. Aztán háromszor. Minden nézés világosabbá tette a gesztust. Nem volt értékes tárgy, amit véletlenül felejtett volna. Önként letette ezt a tárgyat, mielőtt lement reggelizni. Valami, amit felfedezni kell. Valami, ami nekem szólt.

“Mi történt, miután beléptem a szobába?”

Marcus nem szólt semmit. Megváltoztatta a kameraállását.
“Figyelj tovább.”

Még közelebb kerültem a képernyőhöz. Az arcom dühös lett. Mert ami ezután történt, teljesen megváltoztatta mindazok értelmét, ami előző nap történt.

A vád. Fenyegetések. Az ő teljes bizonyossága, hogy bűnös vagyok. Még az időzítés megválasztása is.

Semmi sem tűnt már véletlen eredményének. Aznap reggel valaki már pontosan tudta, milyen történetet akar mindenkinek elhinni. És egyenesen a csapdába estem anélkül, hogy észrevettem volna, hogy csapdába ejtek.

Marcushoz fordultam.
“Mindent megtervezett.”

Nem válaszolt azonnal. Nem is volt rá szüksége: a képek válaszoltak helyette.

Hirtelen nem az egyetlen dolog, ami számított, hogy visszakapjam az állásomat. Meg akartam érteni, miért tett egy olyan nő, akit soha életemben nem láttam, ennyire túlzásba lépett azért, hogy egy küzdő szobalányt tolvajnak tüntesse.

Mert bármit is szándékosan hagyott abban a szállodai szobában… Azért tették oda.

Ez az ok közvetlenül érintett engem.

Richard halkan szólt:
“Vanessa, talán újra meg kéne néznünk a csomagokat.”
“Már mindent ellenőriztem.”

Még csak rá sem nézett, aztán visszafordult hozzám.
“Te a szobában voltál. A gyűrű eltűnt. Nem túl bonyolult. »

A recepció mögött a dolgozók úgy tették, mintha nem hallgatnának rá. Az arcom égett.
“Nem vettem el a gyűrűdet.”

Vanessa vékony, megvető mosolyt villantott rám.
“Ebben az esetben nem kellene ellenezned a keresést.”

Ezért kerestek. A takarítókocsimat a folyosón ürítették. A tartalék polcokat megvizsgálták. Mr. Bennett személyesen ment fel az emeletre, hogy a többi részt alaposan átnézze. Természetesen semmi sem történt.

Eleinte folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy minden megáll, amint rájönnek, hogy semmit sem találnak. Ártatlan voltam. Biztosan számított, ugye?