De mindig hozzáadtam valami mást:
Egyetlen más által eldobott sértés sem válhat életfogytiglani börtönbüntetéssé, vagy nem lehet meghatározni egy ember teljes jövőjét.
Utoljára a bíróság folyosóján láttam Danielt.
Hosszú pillanatig nézett rám, majd halkan megszólalt.
“Gyönyörű vagy.”
Megálltam.
“Mindig gyönyörű voltam,” válaszoltam nyugodtan. “Nem te voltál az első, aki észrevette. De te voltál az elsők között, akik kételkedtetett.”
Aztán megfordultam, és kimentem az épületből anélkül, hogy megpróbáltam volna elrejteni az arcom.
Egy hűvös szellő simított végig az orromon, ami még mindig érzékeny volt a műtét után.
Ezúttal nem fordultam el, és nem takartam el a kezemmel.
Mert végre megértettem:
Az az orrom, amit szinte egész életemben gyűlöltem, sosem volt az igazi hibám.
Csak egy régi sérülés nyoma volt – egy seb, amit a fiú okozott, aki egyszer a férjem lesz, és nyolc évet tölt mellettem.
