“Felmented. Ha visszajössz, hívom a rendőrséget.” A főnököm nagynénjének volt egy zálogházi számlája negyven kabátról és 8000 dollárról, amiben az én nevem volt aláírva. Sosem léptem be abba a boltba.

Megálltam a könyvespolc mellett. A szívem gyorsabban vert, de ezúttal nem a félelemtől vagy a hidegtől.

– Nem megyek hova, Damien – mondtam yumogan, és a kezemet az övére csúsztattam. – Van még néhány kabát, amit ki kell osztanunk. De most már van egy saját otthonunk is, ahová mindketten visszatérhetünk.

Damien elmosolyodott, átkarolta a derekamat, és az ablakon át letekintettünk a folyóra, ahol a híd acél pillérei büszkén tartották a várost – egy olyan várost, amely végre nem volt többé hideg.