— Daniela — suttogta Irene az egyik éjszaka, amikor már csak mi ketten maradtunk a stúdióban. — Miért tűröd ezt? Láttam, ahogy a selymet vágod. A szabási technikád… az nem egy kezdőé. Az egy régi, mesterfokú pátriárka-iskola mintája.
— Édesanyám tanított — feleltem rekedten, miközben az aranyfonalat fűztem be a tűbe. — Ő Ofelia Ledesma első műhelyében volt tanonc harminc évvel ezelőtt.
Irene keze megállt a levegőben.
— Mit mondasz? Mercedes… a te anyád volt Mercedes Ríos?
Bólintottam.
Irene tátott szájjal nézett rám, de mielőtt bármit mondhatott volna, az ajtó kinyílt, s Adrián Ledesma lépett be a stúdióba.
A férfi elegáns, sötétkék öltönyben volt. Fáradtnak tűnt, a homlokát ráncok barázdálták, de amikor meglátott engem az asztalnál ülni, az arca azonnal meglágyult. Odalépett hozzánk.
— Hogy halad az aranyleveles ruha prototípusa? — kérdezte Adrián, s a tekintete a próbababára tévedt, amire Patricia feszítette fel a darabot.
— A kisasszony épp a befejező varrásokat végzi, Mr. Ledesma — mondta Irene gyorsan.
Adrián odalépett a babához. Lassan megérintette a ruha derekán lévő levélhímzést.
— Különös… — mondta halkan Adrián, s a hangjában nosztalgia bujkált. — Édesanyám használt pontosan ilyen huroköltést a régi gyűjteményeiben. A mai modern gépek már nem tudják ezt a mintát. Patricia azt mondta, hogy ez az ő saját, újított technikája.
Ránéztem Adriánra. A szavai ott lebegtek köztünk. Ott volt a lehetőség, hogy kimondjam az igazságot. De ekkor megláttam az ajtó üvegén át Patriciát és Berenice-t, akik a folyosóról figyeltek minket. Berenice a kezében egy fekete mappát tartott – a húgom iskolai papírjait és a lakásunk kilakoltatási értesítőjét.
Lenyeltem a gombócot a torkomban.
— Miss Soria… nagy gondot fordított a részletekre, Mr. Ledesma — feleltem csendesen, s visszahajoltam az anyag fölé.
Adrián hosszan, kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám.
— Hétfő este lesz a gála, Daniela. Szeretném, ha te is ott lennél a háttércsapatban. A ruhák karbantartása a te felelősséged lesz.
