1. RÉSZ

Álvaro Montenegro hangja visszhangzott a La Moraleja-i házának márvány előcsarnokában, éppen amikor Carmen Rivas éppen átlépte a szolgálati ajtót. A 47 éves nő mozdulatlanul maradt, két nehéz táskával a kezében. Mögötte a szakács abbahagyta a pohár szárítását, a sofőr megjelent a folyosóról, és még Jacinto, a kertész is eltalálta a bejáratnál.

Három héten át ugyanaz a pletyka keringett: Carmen minden este tele táskával ment ki, miután befejezte a napját. Egy tálca gyümölcs eltűnt, eltűnt a kenyérdarabok, kevesebb joghurt maradt, mint vártuk. Senki sem látott még ékszert a kezében, pénzt vagy értéktárgyakat. De egy olyan házban, ahol szinte minden felesleges volt, a gyanakvás gyorsabban nőtt, mint az igazság.

Álvaro hideg arccal ment le az utolsó lépcsőn, mintha egy egész terem csendben lenne megszokva, amikor beszélt.

—Ábralas.

Carmen nem mozdult.

“Montenegro úr, nincs ott semmi önétől.

“Ezt én fogom eldönteni.

A megaláztatás még rosszabb volt, mert mindannyian figyelték. Carmen a táskákat egy konzolon hagyta, és kinyitotta az elsőt. Bent volt az előző napi kenyér, vert gyümölcs, három joghurt a randevúhoz, zöldségek, amiket a konyha szétválasztott, hogy kidobják, és több doboz olyan étellel, amiket nem szolgáltak fel. A másodikban maradékok, félig megevett gyertyák, egyáltalán nem használt szappanpalak és régi takarók, amelyek a raktárba kerültek voltak.

Alvaro összevonta a szemöldökét.

“Elviszed a szemetünket?”

Carmen végre felnézett.

“Neked ez szemét. Másoknak vacsora.

Senki sem szólt semmit. Jacinto lehajtotta a fejét, szégyellve, hogy hallgatott. Álvaro, aki 11 szállodát vezetett, és reggeli előtt milliókat érő szerződéseket tudott kötni, úgy érezte, hogy ez a válasz védtelenné tette.

“Kinek?”

Carmen becsukta a táskokat.

“Azoknak, akik nem jelennek meg a megbeszéléseiken.”

Engedély nélkül távozott.

Álvaro az ajtóra meredt, míg meg nem látott valamit a konzol mellett: egy gyerekrajzot, amely négy részre volt hajtogatva. Egy görbe házat, hatalmas napot és sok kézen fogott gyereket ábrázoltak. Alatta, remegő betűkkel valaki írta: “Annak a hölgyeknek, aki angyaloktól hoz nekünk ételt.”