Aztán ránéztem az asztalra. Láttam Mark nevetését. Láttam, ahogy Lily felé hajolt, az árnyéka fölötte lebegett. Hallottam a hangot — hangosat és egyértelműen: “Azt hiszem, akkor te vagy a ház kutyája.”
Láttam magam, ahogy felállok. Láttam, ahogy Lily elszökött.
Letöltöttem a klipet, három különböző felhőhelyre és egy fizikai USB meghajtóra mentettem. De nem álltam meg itt.
Elkezdtem gondolkodni: ha Mark ennyire kényelmesen viselkedik szörnyetegként a saját családja előtt, akkor mit csinál, amikor senki sem figyel?
Elkezdtem kutatni az archívumokat. Mark a szokások embere volt. Szerette késő este átnézni a “szekvenciáit”, miközben a konyhapult mellett ült. Találtam egy mappát, amit “Mom” hívtak.
Rákattintottam egy három héttel ezelőtti videóra.
A film működött. Láttuk Mark és Diane a nappaliban. Diane törékenynek tűnt, a garováltja mellette pihent. Mark fölötte állt, kezében egy papírhalom volt.
“Írd alá, anya,” mondta Mark hangja, éles, minden nyilvános bájjától megfosztva. Claire túl instabil ahhoz, hogy kezelje a számláidat. Egy rossz hét választva van az idegösszeomlástól. Ha nem ruházod át nekem a vezetést, az állam majd elintézi ezt. Szeretnél egy közszolgálati hospice-ban végezni?
“Nem tudom, Mark… Diane hangja remegett. Claire nagyon keményen dolgozik. Segít nekem a gyógyszereimmel…
“Ő gyógyszerész, anya. Ő lop gyógyszereket, amit tudunk,” hazudott Mark, hangja színpadias suttogássá vált. Én vagyok az egyetlen, aki vigyáz az érdekeidre.
Egy hányingerhullám árasztott el. Nem elégedett meg azzal, hogy zaklatott minket; Módszeresen elszigetelte anyánkat, hogy elrabolja a megtakarításait.
A következő hat órát töltöttem görgetéssel, nézéssel és letöltéssel a videókkal. Találtam olyan jeleneteket, ahol Mark viccelődött Heatherrel Diane “halványuló” emlékeiről. Találtam egy felvételt, ahol dicsekedett, hogy túlterhelt egy helyi elvonulási központot egy tetőjavításért, amihez csak néhány cserép kellett.