“A szabályok szerint fogjuk cselekedni. Ha most a rendőrséghez megyünk, lesz ideje átmozdítani a pénzt. Először be kell fagyasztanunk a számlákat. Már felvettem a kapcsolatot Diane bankjával. Tekintettel a képekre, amelyeken nyomást gyakorol rá, hogy írja alá ezeket az áthelyezéseket, jogilag kötelesek belső vizsgálatot indítani.
“És Heathernek?” kérdeztem.
“Heather az iskolában dolgozik,” emlékeztetett Rebecca. Már beszéltem a tanácsadóval, Alvarez kisasszonysal. Amikor meglátta a videót arról, mit tett Heather Lilyvel… mondjuk úgy, hogy a “Gyermekek Ombudsmanja” címe nagyon rövid életű lesz.
A következő hét láthatatlan háború forgatagja volt. Elsétáltam a gyógyszertárba dolgozni, recepteket töltve és mosolyogtam a vásárlókra, miközben a háttérben az igazság kerekei porrá zúzták Mark életét.
Az első csapás szerdán ért. Mark tizenhétszer hívott. Nem válaszoltam. Üzenetet hagyott egy hamis bocsánatkéréssel, és kiabálással zárulva, és “bosszúálló ribancnak” nevezett, aki nem értett egy viccet. Azt is
megmentettem.
Csütörtökön Heathert elkísérték az általános iskola kampuszáról. A plébánosnak nem volt szüksége tárgyalásra ahhoz, hogy megértse: egy nő, aki a maradékot egy kutyás tálban szolgálja fel egy gyermeknek, semmi köze a gyerekekhez.
De az igazi puccs péntek délután történt.
Diane társalgójában voltam. Sírva hívott, mondván, hogy a bank letiltotta a bankkártyáját. Mark is ott volt, ide-oda járkált a szőnyegen, mint egy ketrecbe zárt állat.
“Te csináltad ezt!” Mark kiabált, amint beléptem. Hazudtál nekik a számlákról! Anya, mondd meg neki! Mondd meg neki, hogy azt a pénzt akarod nekem kapni!
Diane rémültnek tűnt, szemei fia és lánya között ingáztak.
“Én… Csak egyszerűnek akartam tartani a dolgokat, Claire.
“Vége, Mark,” mondtam, miközben elővettem egy kartonmappát a táskámból. Nem hazudtam nekik. Megmutattam nekik az igazságot.
Bekapcsoltam a nappaliban a tévét, és bedugtam a telefonomat. A képernyő életre kelt.