Hajnali 4-re elég bizonyítékom volt, hogy eltemetsem. De ismertem Markot. Ha csak feltenném ezt az interneten, megtalálná a módját, hogy megfordítsa a helyzetet. Azt mondta, hogy feltörtem, hogy a videók hamisítottak, vagy hogy “viccel” egy otthon magányában.
Nem, ehhez szakember beavatkozása kellett.
Felvettem a kapcsolatot az egyetlen emberrel, akit ismertem, akit egyáltalán nem érdekeltek Mark helyi hírneve: Rebecca Stone-t.
Rebecca családjogi ügyvéd volt, akit a városban “A bársonyos kalapácsként” ismertek. Drága volt, könyörtelen volt, és egyszer képviselte egy kollégámat egy összetett utódlási harcban. Küldtem neki egy rövid, tényszerű e-mailt, amelynek csak egy csatolmánya volt: a hálaadási videó.
Az üzenet témája egyszerű volt: Bizonyítékok az idősek pénzügyi visszaéléséről és zaklatásról.
Nem aludtam. Az ablaknál ültem, és néztem, ahogy a nap átszűrődik a horizonton, és az égboltot zúzódásos lila és hűvös narancssárga árnyalatokra festettem. Megjavítottam az asztalon lévő USB kulcsot.
Mark Bennett azt hitte, ő a saját királyságának építésze. Fogalma sem volt arról, hogy egész életére törölni fogom az építési engedélyt.
3. fejezet: A bársonykalapács
Hétfő reggel egy belvárosi felhőkarcoló tetején lévő irodában voltam. A levegő drága eszpresszó és régi papír illatát lélegzette. Rebecca Stone velem szemben ült, ezüstzöld haja olyan szorosan kontyba húzva, hogy mintha a csontos szerkezetének része lenne. Előtte volt egy tablet, a kutyatál videója megfagyott Lily arcának könnyekkel fürdő képén.
“A kegyetlenség nem mindig bűncselekmény, Claire,” mondta Rebecca, olyan hangon, mint a selyem a kavicson. De a kizsákmányolás az egyik ilyen. És ahogy a bátyád beszélt az anyáddal ezekben a többi jelenetben… Az egy klasszikus kényszerítő kontroll mintázata.
“Nem akarom a pénzét, Rebecca,” mondtam határozottan, annak ellenére, hogy fáradt engem. Azt akarom, hogy távol maradjon a lányomtól. És vissza akarom állítani anyám méltóságát, még ha túl vak is, hogy lássa, mit tesz vele.
Rebecca bólintott.