Kinyitottam a szemem, és lenéztem a lenti utcákra. Én voltam a vihar, amit nem láttak jönni. Én voltam az acél, ami a tűzben edződött. És ez a birodalom – minden épülete, minden sikere, minden jövője – immár végérvényesen, letagadhatatlanul és kizárólagosan az enyém volt.

Megfordultam, és a botom ritmikus, határozott kopogásával visszasétáltam a fénybe.