Igaz történet: A nagyapám születésnapján apám kidobta a 8 hónapos terhes testemet…
A Bellevue Country Club grandiózus előcsarnoka úgy nézett ki, mint egy felsőbb társasági magazin fényképe: mesteri építészet, kristálycsillárok és nagy vázák, tele fehér orchideákkal. Azért voltunk ott, hogy megünnepeljük a nagyapám nyolcvanas születésnapját. Ez egy olyan esemény volt, amit anyám hat hónapja részletesen kezelt, megszállottja volt annak gondolatának, hogy egy hibátlan, gazdag és tökéletesen egységes vonal képét vetítse ki.
Én pedig egyáltalán nem éreztem magam hibátlannak.
Nyolc hónapos terhes voltam, a testem nehéz és fájt egy szülési ruhában, ami olyan volt, mint egy sátor. A bokáim felismerhetetlenek voltak, mert megduzzadtak, és az alsó hátamat tompa, folyamatos fájdalom szúrta át. De ez a terhesség nem volt olyan, mint a többi.
Ez volt az ötéves háború végén elszenvedett néma és rémisztő győzelem.
Öt év IVF. Öt évnyi hormoninjekciók, amelyek miatt a gyomrom zúzódásokkal borította. Öt évnyi negatív tesztek, tompa könnyek a vécéfülkékben, bankkártyák a plafonon és egy házasság, amelyet végletekig próbára tettek. A férjemmel, Markkal együtt véreztünk ezért a gyerekért. Minden rúgás a bordáimra, bármilyen kényelmetlen is volt, csoda, amit az univerzumnak könyörögtem nekem.
Mark mellettem ült egy smaragdzöld bársonykanapén, egy csendes fülkében egy kis gránit lépcső tetején, amely a fő bálteremhez vezetett. Ez volt az egyetlen igazán kényelmes bútor a hallban, egy eldugott oázis, távol a zajos jazz zenekartól és a pezsgőpoharak csörgőjétől.