A vonal túl oldalán csend volt egy darabig, csak a távoli autók zúgása hallatszott.
– Igaz az, amit anya mondott? Hogy Donnie-t kirúgták?
– Igaz – feleltem hűvösen.
Újra csend következett, de ez a csend most másmilyen volt. Nem volt feszült; inkább olyan volt, mint amikor valaki hirtelen megért valamit, amit eddig eltakartak előle a függönyök.
– Tudod, Sam… – mondta Clara halkan, szinte suttogva. – Mindig is tudtuk, hogy te csinálod a nehéz munkát. Csak… csak apáék soha nem merték beismerni, mert Donnie volt a kedvencük. Sajnálom.
Meglepődtem. A torkomban egy gombóc formálódott.
– Köszönöm, Clara. Ez sokat jelent.
– Jössz még vasárnap az ebédre? – kérdezte bizonytalanul.
Kinéztem a kertre, ahol a fű már zöldülni kezdett a téli fagy után. Megráztam a fejem, mintha látna.
– Nem, Clara. Azt hiszem, most egy darabig nem megyek. Van egy kis szerelnivalóm a gyárban, és… tudod mit? Először a saját házam tájait teszem rendbe.
Az új fejezet a Marshfield Dairy-ben
Másnap reggel, szerdán, pontosan fél ötkor érkeztem a Marshfield Dairy parkolójába. A hajnali köd még ott ült a tejtartályos kamionok hűtőbordáin, de a második műszak épülete már fényárban úszott.
Amikor beléptem a szerelőműhelybe, Swede ott állt az esztergapad mellett. Egy csésze fekete kávét tartott a kezében, a gőzölgő fekete folyadékból finom illat áradt. Amikor meglátott, hogy belépek a tiszta, új overallomban – amelyen már nem volt rajta a Donnie által egyszer rákent festékfolt –, felmordult egy elégedett mosoly kíséretében.
– Na, végre – mondta Swede, és odadobott egy tiszta kulcsot a levegőbe.
Elkaptam a levegőben.
– Mi ez? – kérdeztem, miközben megnéztem a fém címkét.„Főmérnöki iroda – 01”
– Ernie kifestette az irodát délután – mondta Swede, miközben kortyolt egyet a kávéjából. – És azt mondta, hogy a nevedet mostantól nem krétával írják fel a táblára, hanem gravírozzák az ajtóra.
