Mindent elmondott, mintha már eldöntötte volna.
Álvaro mosolygott, és témát váltott.
Clara figyelte őt.
Ez túl ismerős volt számára.
Egy reggel alatt le tudott zárni egy 900 000 eurós szerződést. Visszamehetett valaki más esküvőjére, csak azért, mert látni akarta. Azonban amikor a családja beszélt a következő 10 évéről, passzív lett.
Két héttel később Clara egyik barátja bejelentette az eljegyzésüket.
Ez volt az ötödik esküvő, ahol kevesebb mint három év alatt hölgy lett volna.
Clara nagyon boldog volt. De azon az éjszakán valamit bevallott Álvarónak, amit hónapok óta titkolt.
“Néha nem tudom, tényleg akarok-e megházasodni, vagy belefáradtam abba, hogy úgy érzem, mindenki előttem jön.
Álvaro azonnal válaszolt.
“Most már nem kell döntenünk semmit. Ha a mi helyzetünk jól folytatódik, a házasság később értelmes lehet.
Clara megállt.
Azt hitte, megnyugtatta.
Pont az ellenkezőjét tette.
“Nem kell tudnom, hogy a házasság elérhető,” mondta.
“Nem akartam…
“Tudom. De nem akarok a következő ésszerű döntés lenni a listádon.
“Nem vagy az.
“Akkor mondd meg, mit akarsz.”
Álvaro kinyitotta a száját.
Semmi sem sikerült belőle.
Clara várt.
Nem vártam ajánlatot, randevú vagy ígéretet. Csak egy döntést akartam, ami tőle jön.
Álvaro el tudta magyarázni, melyik raktár nyereséges, melyik ügyfél érdemli meg a saját útvonalat, vagy hol kényelmes a befektetés. De nem tudta, hogyan válaszoljon arra, hol akar élni 5 év múlva, mennyit épített az életéből vágyból és mennyit szokásból, vagy hogy a házasság igazán vonzott-e neki, vagy egyszerűen logikusnak tűnt-e.
Clara érezte, hogy visszatér egy régi félelem.
“Nem fogom ezt csinálni.
“Akkor derítsd ki, mit csinálsz.”
Nem törtek el.
Az egyszerűbb lett volna.
Álvaro egy puszival az arcán és új távolsággal távozott.
Eltelt 3 nap.
Daniel, az a barát, akinek a rendes esküvőjét Alvaro majdnem kihagyta, videót küldött neki.
“Ezt a felvételek átnézésével találtam meg. Nézd csak.”
Álvaro kinyitotta.
