Az első töredékben megjelent, amikor elhagyta Daniel lakomáját. Később egy másik felvétel mutatta be, hogy visszatér Marta és Iván esküvőjére.
Clara látta, ahogy belép.
Még a képernyőn keresztül is látszott, amikor az arckifejezése megváltozik.
Aztán jött a mondás:
“Ez az első alkalom, hogy rossz helyre mentem vissza, mert akarom.”
Álvaro leállította a videót.
Aznap este nem végzett számításokat. Nem hívta fel apját, és nem írt az előnyökről és hátrányokról.
Daniel javasolta, hogy térjen vissza, igen.
De azért jött vissza, mert látni akarta őt.
Semmi több.
És hirtelen megértette Clara kérdését.
Mit akarsz?
Talán túl régóta összekeverte a jó döntést egy mindenki által jóváhagyott döntéssel.
A cégnek növekednie kellett, mert a növekedés sikeresnek tűnt.
El kellett fogadnia a megszokott terepet, mert gyakorlati volt.
Gondolkodnia kellett a házasságon, mert megfelelő korban volt.
De Clara éppen azért jelent meg az életében, mert hibázott.
És hogy vissza akarjon térni érte, nem volt az.
Ugyanazon az éjszakán Gironába hajtott.
Indulás előtt kétszer is ellenőrizte a címet.
Clara kinyitotta az ajtót háztartási ruhákkal és bekötött hajával. Meglepődött, amikor meglátta.
Álvaro nem hozott virágot.
És gyűrűt sem.
Nem mentem meg mindent egy kedves gesztussal megoldani.
“Nem tudom, mikor akarok férjhez menni,” mondta.
Clara csendben volt.
“Nem tudom, hol fogunk élni 5 év múlva. Nem tudom, akarok-e új hajót nyitni. És azt hiszem, évek óta elfogadom a terveket, mert ésszerűen hangzanak, nem azért, mert az enyémek.
Figyelte őt.
Álvaro lélegzett.
“De egy dolgot tudok. Azt akarom építeni, ami veled jön. Nem azért, mert te vagy a helyes választás, vagy mert eljött az idő. Mert amikor arra gondolok, hogy magamnak választok, te vagy az, akihez vissza akarok menni.
Clara szeme könnyekkel telt meg.
Erre volt szüksége.
Ez nem garantált.
Választás.
Azóta egyikük sem tett úgy, mintha a jövőjüket kitalálnák.
Álvaro beszélt az apjával. Visszautasította a nem kívánt bővítést, és megtartotta azokat a részeket, amelyekért szenvedélyes volt.
