— Aris — mondtam halkan, miközben a szobám ajtaját figyeltem. — Egy rendkívüli jogi és büntetőjogi vészhelyzet van. Szükségem van egy azonnali magánnyomozati és szakértői csapatra vasárnap estére. Hétfő reggel tízkor egy illegális személycserére és vagyoni csalásra készülő csapdába sétálok be.
A vasárnapi csend
Vasárnap a ház fojtogatóan csendes volt. Vivian a reggelizőasztalnál ülve a finom porceláncsészéjéből kortyolgatta a kávéját, miközben gőgös mosollyal figyelte minden mozdulatomat.
— Hogy van a férjed? — kérdeztem hidegen, miközben az asztalhoz ültem.
Vivian finoman letette a csészét.
— Vance még mindig gyenge, drágám — válaszolta simogató, de fagyos hangon. — A torkát megtámadta egy súlyos fertőzés. Az orvosunk abszolút pihenést írt elő neki. Holnap reggelre azonban rendbe jön annyira, hogy eljöjjön velünk a közjegyzőhöz és az ügyvédhez. Nagyon fontos, hogy az az ingatlanügylet lezáruljon. Tudod, a családi birtok és a nagyanyád hagyatékával szomszédos területek egyesítése mindannyiunk jövőjét szolgálja.
— Természetesen — bólintottam, és egyetlen izom sem rándult meg az arcomon. — A család jövője a legfontosabb.
Délután sikerült kijutnom a kertbe. A régi üvegház mögött értem utol Merricket, aki csendben, a földre kuporodva rajzolt egy kis fadarabbal a porba. Amikor megpillantott, nem ijedt meg. Felemelte a fejét, és azokkal a mély, intelligens szemekkel nézett rám, amelyeket ötven évvel ezelőtt a nagyanyám házában tanultam meg olvasni.
Lekuporodtam mellé. Kivettem a zsebemből egy apró, rejtett mikro-kamerát és egy hangrögzítőt.
— Merrick — suttogtam. — Holnap véget ér ez a rémálom. De ahhoz, hogy megmentselek, bíznod kell bennem. Amikor a hivatalban leszel, és Vivian azt mondja, hogy írj alá bármit, te ne ellenkezz. Tedd azt, amit kérnek tőled. Én ott leszek.
Merrick rám nézett. Lassan felemelte a kezét, rámutatott a szívemre, majd a sajátjára. Utána a porba rajzolt egy apró, védelmező kört kettőnk köré.
Tudtam, hogy megértette.
