— Köszönöm… — mondta.

A hangja rekedt volt, halk, szinte mint a száraz levelek susogása a szélben. De ez a mondat tiszta volt, megkérdőjelezhetetlen és teljesen szabad.

A könnyeimen át rámosolyogtam. Odaléptem hozzá, és megfogtam a festékes kezét.

— Isten hozott itthon, Merrick — suttogtam.

A szél átfújt a kert fáin, elmosva a múlt minden sötét árnyékát. A ház nem volt többé a titkok és a félelem börtöne; a ház végre azzá vált, aminek a nagyanyám mindig is szánta: az igazság és a gyógyulás menedékévé.

Mit gondolsz a történet befejezéséről és Merrick kiszabadulásáról? Ha szeretnéd, szívesen folytatom a történetet Merrick és a főhős közös jövőjével, vagy áttérhetünk egy teljesen új témára is!