— Látja ezt a sebhelyet a füle alatt, ügyvéd úr? — kérdeztem. — Ez a sebhely a bal oldalon van. Vance sebhelye a jobb oldalon található, egy gyerekkori baleset miatt. Vivian tudta ezt, de azt hitte, senki sem veszi észre a különbséget a fátyol és a ceremónia forgatagában.
— Ez egy összeesküvés! — üvöltötte Vivian, és megpróbálta megragadni Merrick karját, hogy felállítsa a székből. — Merrick szellemileg cselekvőképtelen! Nincs joga jelen lenni!
— Hagyja el a férfit, asszonyom! — lépett előre az egyik nyomozó, határozottan eltolva Vivian kezét Merricktől.
Dr. Aris Thorne az asztalra tette a saját aktatáskáját, és kinyitotta.
— Két órával ezelőtt a bíróság ideiglenes védelmi és gyámsági felügyeletet rendelt el Merrick úr felett — jelentette ki Thorne ügyvéd hivatalos hangon. — Emellett birtokunkban van a touloni magánklinika belső orvosi nyilvántartása, amely bizonyítja, hogy Merrick urat illegálisan, hamis pszichiátriai diagnózisokkal tartották fogva, miközben a családi vagyon rá eső részét Vivian asszony és Vance úr szisztematikusan elsikkasztotta.
Vance ekkor lépett be a szobába, kapkodva a levegőt.
— Anya… mi történik itt?! — kiáltott fel Vance. — Azt mondtad, elintézed! Azt mondtad, hogy ez a nő semmit sem fog észrevenni, aláírja a papírokat, és mi megkapjuk a földeket!
— Hallgass, te együgyű! — sziszegte Vivian, de már késő volt. Vance saját szavai végleg elvágták a menekülés útját.
Merrick lassan felállt a székből. Nem nézett az anyjára, sem a testvérére. Egyenesen felém lépett. Kivette a zsebéből a kis jegyzettömböt, amit vasárnap éjjel adott neki a nagyanyám házáról, és átadta a nyomozónak.
A tömb utolsó oldalán nem rajz volt. Hanem tisztán, olvashatóan leírt mondatok – Merrick saját kézírásával, amely leírta az elmúlt tizenöt év minden egyes elnyomását, a klinikát, a fenyegetéseket és azt az éjszakát, amikor kényszerítették, hogy magára öltse a testvére szmokingját.
A nyomozó átfutotta a sorokat, majd szigorúan Vivianre és Vance-re nézett.
