Pendelton szemöldöke magasba szaladt.
— Mire tetszik utalni, asszonyom? Vance úr ott ül a székben.
— Nem — mondtam szilárdan, és egyenesen Vivian szemébe néztem. — Az a férfi ott nem Vance. Az a férfi Merrick. Vance ikertestvére.
Harrison Caldwell felnevetett, de a nevetése idegesen csengtek.
— Ez absurdum! Vance-nek nincs ikertestvére, aki képes lenne…
— Vance-nek van egy ikertestvére, akit ez az asszony évek óta egy illegális magánklinikán rejtegetett és gyámsági csalással fosztott meg a jogaitól! — vágtam közbe, és a hangom megtelt azzal az erővel, amit a nagyanyámtól örököltem. — A férfi, aki négy nappal ezelőtt az oltár előtt állt velem, nem a jegyesem volt. Merrick volt az, akit kényszerítettek, mert Vance elutazott a szeretőjével Nizzába, és nem volt hajlandó visszatérni az esküvőre!
— Ez rágalom! — visította Vivian, elvörösödött arccal. — A menyasszonyom mentálisan zavart a nagyanyja elvesztése miatt! A fiam beteg, és te kitalációkkal gyalázod a családomat!
— Valóban? — mosolyodtam el hidegen.
Azzal léptem az iroda dupla szárnyú ajtójához, és szélesre tártam.
A folyosón ott állt Dr. Aris Thorne, az ügyvédem, mögötte pedig a megyei rendőrkapitányság két nyomozója, valamint a Felnőttvédelmi Hivatal képviselője. De nem ők voltak az egyetlenek. Mögöttük állt egy megszeppent, elegáns nő – és mellette maga Vance, aki éppen abban a pillanatban szállt ki a liftből, melegítőben, útitáskával a kezében, miután az éjszakai járattal visszatért Franciaországból.
Amikor Vance meglátta a rendőröket, a szobában ülő ikertestvérét és az anyját, a lába megállt a levegőben. Az arca teljesen elfehéredett.
Az igazság leleplezése
A szobában elszabadult a pokol.
— Vance… — dadogta Pendelton ügyvéd, miközben felváltva nézett az ajtóban álló férfira és a székben ülő Merrickre. Az ikrek arca, vonásai megszólalásig hasonlítottak egymásra – kivéve egyetlen apróságot.
Odaléptem Merrickhez, gyengéden megfogtam az állát, és kissé elfordítottam a fejét.
