A szembesítés napja
Hétfő reggel tíz óra előtt tíz perccel megérkeztünk a belvárosi elegáns irodaházba. A legfelső emeleten lévő ügyvédi iroda márványppadlója és a hatalmas üvegablakok mögött elterülő városi panoráma a hideg, könyörtelen hatalmat sugározta.
Vivian büszkén lépkedett az élen, méregdrága fekete kosztümjében. Mellette lépkedett Merrick – tökéletesen szabott öltönyben, leszegett fejjel, némán. Vivian erőteljesen szorította a fiú könyökét, mintha csak egy engedelmes bábút vezetne.
Az irodában már ott ült Harrison Caldwell, a bankár, valamint Mr. Vance Senior régi ügyvédje, Arthur Pendelton.
— Ah, a fiatal pár és a kedves anyós! — köszöntött minket Pendelton, miközben felállott az íróasztala mögül. — Minden dokumentum elő van készítve. A mai napon átruházzuk a családi tröszt ingatlanjait, valamint az új házastársi vagyoni hozzájárulásokat az egyesített holdingra.
Vivian átkarolta Merrick vállát, és az asztalhoz tolta a fiút.
— Vance még mindig nem tud beszélni, Arthur — mondta Vivian sajnálkozó arccal. — A torkát ért fertőzés miatt az orvos megtiltotta neki a megerőltetést. De a kezét tudja használni, és kész aláírni a papírokat.
Pendelton bólintott, és az asztalra fektetett egy vastag dossziét. Odanyújtotta a tollat Merricknek.
— Vance úr, kérem, írja alá itt, itt és az utolsó oldalon — mondta az ügyvéd.
Merrick reszkető kézzel nyúlt a tollért. Vivian a háta mögött állt, a keze súlyosan pihent a fiú vállán – egy néma, fenyegető szorítás.
— Várjunk egy pillanatot! — szólaltam meg halkan, de a hangom megtöltötte a tágas szobát.
Minden szem rám szegeződött. Vivian lassan felém fordította a fejét, a szemei élesek lettek, mint a tőr.
— Mi a baj, drágám? — kérdezte hamis, édeskés hangon. — Ez csak egy szokásos alaki eljárás.
— Egy szokásos alaki eljárás… vagy egy bűncselekmény? — kérdeztem, miközben léptem egyet az asztal felé. — Kérdezném az ügyvéd urat: érvényes-e egy olyan adásvételi és vagyonátruházási szerződés, amelyet nem az az személy ír alá, akinek a neve a dokumentumban szerepel?
