– Te ezt nem értheted, mert soha életedben nem kellett megdolgoznod semmiért. És azt hiszed, a pénz minden tiszteletlenséget megvásárolhat.
– Anya, kérlek, hagyd abba! – sziszegte Roger a hátam mögül, és megpróbálta elvenni a mikrofont, de Marcus Cole határozott mozdulattal Roger és közém lépett, a karját a fiam mellkasának feszítve.
– Maradj a helyeden, Roger – szólt rá az orvos kemény, parancsoló hangon. – Hallgasd végig az édesanyádat. Ideje, hogy egyszer az életben megtanuld, ki mellett állsz.
Kinyitottam a sötétkék bársonymappát.
– Janet – folytattam, és egyenesen a sárga ruhás nő szemébe néztem, akinek a magabiztos maszkja most először kezdett repedezni a közönség fagyos csendjétől –, azt mondtad, az élet megy tovább. És valóban, az élet halad. De nem mindig abba az irányba, amerre te képzeled. Azért vagy itt ma este, mert azt hitted, hogy az apád tőkéje teszi lehetővé Roger számára az új kikötői irodaház megépítését. Azt hitted, hogy mivel a fiam hetek óta a kegyeiteket keresi, nekem csendben kell tűrnöm a gőgödet ebben a házban.
Kihúztam a mappából egy vastag, közjegyzői pecséttel ellátott okiratot.
– Ma délután három órakor Richard Sterling, az édesapád, aláírta a csődeljárási egyezséget a Florida Állami Felsőbíróságon.
A teremben a levegővétel is megállt.
Janet kezében a pezsgőspohár olyan hevesen megremegett, hogy a drága bor végigfolyt az ujjain, közvetlenül a sárga selyemre. A szája tátva maradt, a szemei tágra nyíltak a hitetlenségtől.
– M-micsoda? – nyögte ki, a hangja hirtelen elveszítette minden arroganciáját. – Ez hazugság! Apám New Yorkban van, egy tízmillió dolláros hitelszerződést véglegesít!
– Az apád három hónapja nem tudja kifizetni az alvállalkozóit, Janet – feleltem kimérten. – A Sterling & Co. holding vagyona teljesen elolvadt a spekulációkban. És az a hitelszerződés, amire hivatkozol… nem New Yorkból érkezett. Ide érkezett. Hozzám.
