“Hűha,” mondtam, miközben szorosabban szorítottam a papírba csomagolt szárakat. “Valaki úgy döntött, hogy nem csinál semmit félúton.”
A sofőr udvariasan mosolygott rám.
“Jó napot kívánok.”
Lenéztem, arra számítva, hogy találok egy kártyát a virágok között.
Nem volt ilyen.
“Nincs cetli?” Kérdeztem, mielőtt elfordult.
Megnézte a csomaghoz csatolt kis címkét.
“Nincs üzenet. Aláírás sem volt. Csak a neved.”
Csak a nevem.
Eleinte ez nem zavart.
Matthew sosem kedvelte a hosszú romantikus üzeneteket. Nem az a fajta ember volt, aki képeslapokra írt verseket. Egy évfordulón szó nélkül küldött nekem egy nyakláncot, majd aznap este felhívott, és azt mondta: “Azt hittem, az ajándék mindent elmond.”
Hetekig ugrattam emiatt.
És most, hogy a verandán állva, száz sárga rózsával a karjaimban, úgy döntöttem, hogy valami messziről próbál meglepni.
Bevittem a csokrot, és az étkezőasztalra rendeztem.
A virágok lélegzetelállítóak voltak.
Ezt tagadhatatlan volt. Mintha az egész szobát felderítenék, meleg színeket öntött a polírozott asztalra, és hirtelen élővé, vidámnak, szinte ünnepi hangulatúvá tette a házat. Kicsit elfordítottam a vázát, és néztem, ahogy a szirmok megcsábítják a délutáni napot.
Egy pillanatra őszintén boldognak éreztem magam.
Aztán valami megváltozott.
Eleinte alig volt észrevehető—egy enyhe nyomás a bordáim alatt, egy halk ösztön, amit nem tudtam megmagyarázni.
Matthew tudta, hogy szeretem a fehér rózsákat.
Ez nem volt apró részlet. Sokszor mondtam neki a házasságunk alatt. Fehér rózsákat vittem az esküvőnk napján. Ő vette nekem, amikor anyám meghalt. Fehér rózsák álltak az asztalunkon a tizenötödik évfordulónk vacsoráján.
A sárga rózsák gyönyörűek voltak.
De nem az enyémek voltak.
Összefontam a karjaim, és a csokrára néztem.
“Matthew,” suttogtam, halványan mosolyogva, bár a bennem gyülekező nyugtalanság gyülekezett –, “mit próbálsz csinálni?”
Aztán a számon gondolkodtam.
Pontosan száz.
Nem kilencvenkilenc.
Nem százegy.
Száz.
A virágbolt címkéje egyértelműen jelezte a mennyiséget.
Két ujjam között felvettem, és újra elolvastam, mintha a szám változhatna, ha elég sokáig bámulom.
