A biztonsági iroda apró, neonfénnyel megvilágított helyisége hirtelen olyan szűknek tűnt, mintha a falak össze akarnának nyomni. A légkondicionáló halk morajlása sem tudta elnyomni a saját szívdobogásomat, ami a fülemben visszhangzott.
– A dokumentumaimat? – ismételtem meg a kérdést gépiesen, miközben a gondolataim vadul cikáztak. – Milyen dokumentumokat?
Martinez rendőr – egy szigorú, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból együttérző tekintetű nő – letett egy vastag manila mappát az asztalra, és kinyitotta. Néhány hivatalos irat, egy új életbiztosítási kötvény és egy frissített végrendelet lapjai csúsztak elő.
– Azokat a papírokat, amelyeket Richard Callaway készíttetett el önnel a házasságkötés előtti napon, Mrs. Morrison – mondta nyugodtan, de határozottan. – Az ügyvéd, akinél aláírták, nem egy független jogász volt. Richard üzlettársa. És ha jól látom a záradékokat, ön nemcsak a megtakarításait és a házát ruházta át egy közös vagyonkezelő alapba, hanem a kedvezményezett rovatban is történt egy apró, de annál jelentősebb módosítás.
A gyomrom egy pillanat alatt görcsbe rándult.
– Nem… én csak azt hittem… azt hittem, a közös jövőnket védjük – suttogtam, és a hangom megremegett. – Azt mondta, ha bármi történne velünk az utazás során…
– Ha önnel történne valami a határon túl, a nemzetközi vámhatóságok letartóztatják a drogcsempészet miatt, és a vagyona, valamint az életbiztosítás teljes összege azonnal Richard Callaway számlájára vándorol – fejezte be helyettem a mondatot Martinez rendőr. – És a fia, Jake… nos, ő sem az áldozata ennek a játszmának, Mrs. Morrison. Ő a cinkosa.
A felismerés keserű pirulája
A szavak súlya alatt lehuppantam a fém székre.
Jake. A fiam. Az a fiú, akit a karomban tartottam, amikor beteg volt, akiért harcoltam, amikor a volt férjem el akart szakítani tőle. Az a fiú, aki az elején még “figyelmeztetett”, hogy Richard túl gyorsan cselekszik.
