– …az életbiztosítási kedvezményezett módosítását tegnap reggel személyesen érvényteleníttettem a bankban, amikor észrevettem a bankszámlámról leemelt furcsa összegeket.
Richard arcáról minden szín eltűnt. A magabiztossága kártyavárként omlott össze.
– Te… te már azelőtt tudtad?
– Nem tudtam biztosan – feleltem halkan. – Csak gyanítottam. De mint mondtam, a jó író mindig teszteli a szereplőit, mielőtt lezárná a fejezetet.
A fejezet vége
Három órával később a repülőtéri rendőrség épülete elől néztem, ahogy a két férfit – a férjemet, aki három napig sem tartott ki, és a fiamat, aki eladta az apját és az anyját néhány piszkos dollárért – bilincsben vezetik ki a kocsikhoz.
A szél hűvösen fújt, de én nem fáztam.
A táskámban ott lapult a jegyem egy teljesen másik úticélra – nem egy egzotikus, drogkereskedők által kedvelt szigetre, hanem egy csendes, északi kisvárosba, ahol a tenger illata keveredik a fenyvesekével. Nem volt mellettem senki. Nem volt férj, nem volt hűtlen fiú.
De amikor behúztam a kabátom cipzárját, és mély levegőt vettem, rájöttem valamire:
Sokkal jobb egyedül lenni, mint olyan emberek társaságában élni, akik csak arra várnak, hogy a hátad mögött hátba döfjenek.
A történetem nem egy tragédiával ért véget. Ez volt a prológus. És a következő fejezetet már én fogom írni – teljesen egyedül, de emelt fővel.
